Rossi azt mondta, nagyon élvezte, de nem vezetné a járművet.
2021. május 14. 20:24
p
9
2
4
Mentés
Marco Rossi a Hungaroringen száguldozott egy versenykamionban, amelynek volánjánál a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert ült. A szövetségi kapitány azt mondta, remekül érezte magát a gyors és erős járműben, amellyel menni igazi adrenalinbomba volt. Ám ezek ellenére sem tűnt ijesztőnek számára, mert Kiss Norbert mellett teljes biztonságban érezte magát. Hozzátette: a magyar pilóta abszolút magabiztos volt, így egy pillanatig sem kellett aggódnia. Hozzátette: ő személy szerint nem vállalkozna egy kamion vezetésére, amit sokkal komplikáltabbnak tart a személyautó irányításánál.
Hétfőn kezdődik az edzés
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége
A válogatottal kapcsolatban elmondta: hétfőn kezdi meg a közös munkát a keret Magyarországon játszó futballistáival, és az ausztriai edzőtáborig – ahol már ott lesz az összes játékos – hátralévő másfél hétben komplett felkészülést vezényel, amelybe fizikai, technikai és taktikai elemeket egyaránt beépítenek.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Rossi elárulta: a napokban személyesen egyeztetett Szoboszlai Dominikkal, aki decemberben az RB Leipzighez igazolt, de azóta sérülés miatt nem játszott. A középpályás hétfőn már társaival edzhetett, és a szakember tájékoztatása alapján fájdalommentesen végezte a munkát. Emlékeztetett rá: amennyiben június 1-ig megfelelő állapotba kerül, akkor számítani fog rá a szűk keretben is. A társrendező magyarok az Eb csoportkörben június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben.
A kamionosoknál sem áll meg az élet
Kiss Norbert számára jövő héten kezdődik meg a kamionosok Európa-bajnoki idénye Olaszországban, a következő futamra pedig a Hungaroringen kerül sor, két nappal a magyar labdarúgók első Eb-meccse előtt. A kamionversenyző a közmédiának elmondta: mindig nagyon öröm számára a Hungaroringen körözni, és bízik benne, hogy hasonlóan maradandó élményekkel lett gazdagabb Marco Rossi is. „Szerintem annak ellenére is élvezte, hogy ment ő már ennél sokkal gyorsabb autókkal is a Hungaroringen, egy versenykamion azonban elég különleges jármű” – nyilatkozta. Hozzátette: a szövetségi kapitány kiváló utasnak bizonyult, és amikor megkérdezte, hogy menjenek-e még egy kört, Rossi hezitálás nélkül igennel válaszolt.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Az Egyesült Államok NATO-képviselője szerint a béke eléréséhez már csak az Oroszországgal való megegyezés hiányzik, a tárgyalások ugyanis a végső egyezmény felé közelítenek.