Rákay Szabó Tímeának: Csak nevet változtattam, nemet kellett volna?

2021. május 31. 08:03

A kommunikációs szakember szerint a politikus nem érti, mit jelent patriótának lenni.

2021. május 31. 08:03
null

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke még szombaton kérte számon Rákay Philipen a patriotizmusát. „Mekkora patrióta az, aki Kálmánról Philipre változtatja a nevét?” – tette fel a kérdést. Itt láthatja Szabó Tímea posztját:

Rákay Philip erre a bejegyzésre reagált közösségi oldalán. Azt írja, hogy Szabó Tímea az archetípusa annnak, aki magyar létére, Rákóczi korában a labancok, 1848-49-ben az osztrákok, 1956-ban pedig a „komcsik kollaboránsa lehetett”. Hozzátette: „Ez egy embertípus. Mifelénk az ilyet nehéz megérteni. Ahogy láthatóan ő sem érti, hogyan lehet valaki Philipként őszintén hazafi. Éppen úgy, ahogy valaki Tímeaként virtigli hazaáruló. Ennyire egyszerű ez. (Szegény Jókai pedig, aki Az arany ember című klasszikusában először említi a Tíméa nevet, nyugtalanul forgolódik a sírjában...)”

Népszerűség a Facebookon és keresztnév-változtatás

Ezt követően Rákay a saját Facebook-oldaláról is ejt pár szót: „Persze, értem én az idegességet, Tímea, nagyon is értem. Alig több mint két hete, a nyomasztóan népszerű – a 1,5 százalékot egyszer majd, talán pipiskedve elérő – Párbeszéd nevű pártocska első emberéről, Karácsony Gergelyről készítettem egy négyperces videót. A Facebook oldalamon azóta 1,4 millió ember megnézte, és eddig több mint 6 millió embert elért ez a kisfilm. S a három napja elindított Patrióta YouTube-csatorna is remekül kezdett, és hol van még a vége...”

A kommunikációs szakember hangsúlyozta: „Ahogy az elvtársi pártok arcai és rajongótábora komolyan

s az értékrendemet, a mondandómat hitelteleníteni, na az az igazán vicces. Tényleg ennyire futja csak kegyedéktől, mert ez nagyon kevéske...És zajlik persze mindez haladóék és az elfogadás szent zászlaja alatt. Pedig 20 évesen – lassan 30 esztendeje – semmi egyebet nem tettem, csupán keresztnevet változtattam. Ez volna állítólag az én el nem évülő, megbocsáthatatlan bűnöm. Talán nemet kellett volna, Tímea? Akkor most bizonyára nagyon szeretnének...” – zárta a mondandóját Rákay Philip.

Fotó/Ficsor Márton

Összesen 271 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. június 09. 09:07
BAZZDMEG SZABÓ TIMI TE ÁLLAT! HA TE EUFROZINÁRA VÁLTOZTATNÁL NEVET, TALÁN NEM SZARNÉK A MOCSKOS POFÁDBA...ESETLEGG..EGY IDEIG. TE BAROM!
..--..
2021. május 31. 20:01
-zsoltkom- Azért Rákay megemlíthette volna, hogy miért nem tetszett neki a Kálmán. Nem olyan nagy baj a névváltoztatás, de azért a Philip, olyan herezacskó vakarós és kurvanyázós anno Kálmán-videó után nekem az olyan emberek jutnak az eszembe, akik a gyereküket a Dallas film szereplőire kereszteltetik és karvastagságú fuksszal a nyakukban szaladgálnak. És igen, valamennyire hasonlít a nem váltásra is a név váltás, amennyiben önmaga elégedetlenségét, vagy valami divatkövetést tükröz. Szabó Tímea pedig elég jól eltalálta Kálmán patriótaiságát. Telitalálat volt az a szarkazmus.
Hóvirágcsempész
2021. május 31. 18:49
Nem bűn az , ha Kálmán helyett Philip lett ... Csak kurvára röhejes és abszurd . A Rákay Nyaloncz jobban illene hozzá .
tájfel
2021. május 31. 17:55
Pedig a Rákay Kálmán nem is hangzik olyan szarul.Van benne valami robusztus, nyers erő.Nem kell sznoboskodni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!