Palkovics meghívta Karácsonyt és Baranyit a kínai egyetemről egyeztetni

2021. május 10. 10:26

Május 17-én lenne a találkozó.

2021. május 10. 10:26
null

Palkovics László meghívta Baranyi Krisztinát és Karácsony Gergelyt május 17-re, hogy tájékoztatást adjon nekik a Diákvárosról és a Fudanról – írja az ATV. Baranyi Krisztina megerősítette a meghívást az ATV munkatársának és azt nyilatkozta:

Hozzzétette: azt várta volna, hogy a döntéselőkészítésbe is bevonják őket. Hiszen, mint fogalmazott, a döntések lényegében „a fejünk fölött” már megszülettek a Fudanról.

„Az egyeztetésen szeretnének tájékoztatást kapni a Fudan pontos helyszínéről, arról, hogy a Diákvárosban csak állami területen hogyan fér el a Fudan. Az üzleti tervről is részletes tájékoztatást szeretne, hogy mennyit tesz be a projektbe a magyar állam pontosan, és Kína. De arról is, hogy hogyan és miből térül meg a beruházás” – mondta a ferencvárosi polgármester.

Mint arról korábban írtunk: Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely közös videóban állt ki a kormányzat által tervezett kínai egyetem ellen.

a kormányzat által tervezett kínai egyetem ellen.

Fotó: Déli Városkapu, MTI

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pierre
2021. május 10. 13:25
"A kínai egyetemről szóló „tájékoztatóra” invitál Palkovics miniszter úr. Tájékoztatóra. Szerintem nem engem kell tájékoztatni a kínai egyetem Magyarországra telepítésének körülményeiről, hanem minden magyar polgárt, különös tekintettel a budapestiekre. Hiszen őket, minden egyes magyart készül eladósítani a kormány 500 milliárd forinttal Kínának a Kínai Kommunista Párt iránymutatásai alapján működő egyetem érdekében. Éppen ezért adtam be állampolgárként hivatalos adatigénylést, ezért írtam főpolgármesterként a kormánynak: hozzák nyilvánosságra a kínai egyetemmel összefüggő összes kormányzati előkészítő anyagot, a kormányhatározatokat, a hitelszerződés feltételeit. Ez lenne a tisztességes tájékoztatás. Mégsem történt meg a mai napig. És ha a kormány letudja végre azt, amivel ebben az ügyben az országnak tartozik, érdemi tárgyaláson - ami nem keverendő össze a tájékoztatással - szívesen elmondom, amit már vagy százszor megtettem: sem a magyar fiataloknak elérhető lakhatást biztosító Diákvárosnak, sem a város egyik legjelentősebb zöld fejlesztését jelentő Budapesti Nagyerdőnek egyetlen négyzetcentiméterét se áldozzuk fel a kínai egyetem javára." KG
DFK
2021. május 10. 13:02
Minek. Ez a két retardált úgyis nemet mond mindenre.
nyugalom
2021. május 10. 12:44
Ezeknek nincs diplomajuk, azt se tudjak, milyen az egyetem! PALKOVICSNAL FELKÖTHETIK a gatyát!
Harangláb
2021. május 10. 12:09
Mondjuk a ferencvárosi polgármesternek annyi köze van ahhoz, hogy mennyit tesz bele a Magyar Állam, mint nekem, vagy bármelyik állampolgárnak, nem több! Ez a hajó már sajnos elment a libsi propagandagépezet ráégette a kínai egyetemet a fideszre, sikerült abba a narratívába illesztenie, hogy a Zorbán a magyarok érdekei ellenére dörgölődzik az autoriter Kínához, vajon mit kaphat érte cserében?! ...Sajnos a kormány bénán kommunikálta ezt az egészet, ami most történik az már csak kármentés...:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!