A Molnár Antal Zeneiskola költözhet a Damjanich utcába

2021. május 06. 17:47

Lezárult a Damjanich u. 4 szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat. A bíráló bizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba – adta hírül az Erzsébetvárosi Önkormányzat a Facebookon. 

2021. május 06. 17:47
null

„Az intézmény fenntartójának, a Belső-Pest Tankerületi Központnak, 15 nap áll a rendelkezésére, hogy megkösse az önkormányzattal a bérleti szerződést. Az ehhez szükséges jogi feltételek megteremtéséről Erzsébetváros polgármestere folyamatosan egyeztet a tankerület vezetőjével. Niedermüller Péter ugyanakkor reméli, hogy hamarosan aláírják a szerződést, hiszen ezt diktálja a kerületi gyerekek érdeke” – áll a közleményben.

Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter szerint ezzel a döntéssel „győzött az átláthatóság, mivel a tankerület vezetője elfogadta, hogy eddig példa nélkül álló, előremutató módon, nyilvános pályázaton kell indulnia az épület bérleti jogáért, és a használatért bérleti díjat kell fizetnie” – írják.

Korábban írtunk arról, hogy a Freeszfe Egyesület egy, a VII. kerületi ellenzéki vezetésű önkormányzat által kiírt pályázat elnyerése után beköltözött a Damjanich utca 4. szám alatti épületbe, annak ellenére, hogy a Vattamány Zsolt által vezetett előző önkormányzat képviselő-testületének szinte minden tagja, beleértve a jelenlegi városvezetéshez tartozó képviselőket is, megszavazta, hogy az épületben a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet.

Fotó: MSZP XVI. kerületi szervezete

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. május 07. 09:29
Alsómolnár átláthatóan győzött Niedermüller ellen -és tényleg, és eleve átlátszó volt az ügy.
tevevanegypupu
2021. május 07. 08:37
Hát Niedermüller nem hazudtolja meg magát..micsoda képmutatóó gazember..
flesh ripper
2021. május 07. 06:37
Csak nehogy valami sunyi, alattomos, Níderműller-kelepce legyen: akkora bérleti díjat állapítanak meg, ami megfizethetetlen lesz a nonprofit intézmény számára.
mucsay
2021. május 06. 21:00
mennyire kéne hasra enünk hogy visszaígéritek a lopott cuccot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!