László Imre: A Dobrev-kormány azonnal rendezi a mentősök fizetését

2021. május 10. 12:57

A volt kórházigazgató szerint a propaganda nem tud életet menteni.

2021. május 10. 12:57
null

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja, hogy május 10-e a mentősök napja, „de sajnos, a szakmában dolgozóknak és nekünk, európai magyaroknak

Mégpedig azért nem, mert az elmúlt 11 évben a kormány ugyanúgy nem becsülte meg a mentősöket, ahogy a kórházi dolgozókat és a háziorvosokat sem. Sőt, most, a világjárvány idején is karbatett kézzel nézik végig, hogy a mentőorvosok, mentőápolók és mentőgépkocsi-vezetők sokszor napi 12 órákat dolgoznak végig drámai körülmények között, mindenfajta anyagi megbecsülés nélkül”

Ígéretcunami

A Demokratikus Koalíció szerint a járvány világosan megmutatta, hogy sem a „hazug propaganda, sem a raktárakban porosodó lélegeztetőgépek nem tudnak életet menteni – arra egyedül a szakemberek képesek.” 

A DK egészségügyi szakpolitikusa szerint

az országból. Hangsúlyozta: „A 2022-ben felálló új, demokratikus kormány Dobrev Klára vezetésével el fogja érni, hogy a következő 10 évben legalább 3 ezer szakorvos, legalább 9 ezer szakdolgozó, és legalább 500 új háziorvos álljon munkába, és azonnali hatállyal rendezni fogja a mentőápolók, mentőorvosok és mentőgépkocsi-vezetők fizetését” – írja a XI. kerület polgármestere.

Kép forrása: László Imre Facebook-oldala

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. május 12. 01:50
,,Elrendezi,, https://www.facebook.com/101966578450051/photos/gm.1003436323531082/184070046906370/
bagira
2021. május 12. 01:38
2002-2010 puding próbája meg volt , akasztós familia az országot vissza rendezte a Rákosi kádári korszakba Brüsszel segítségével. Jah hogy rákosi-kádári korszakban is ugyan azok a nyugatiak rendezték az magyarok sorsát bele a nyomorba . Lánc nem változott csak hamisabb kutyát kötöttek rá . Nyugat-kelet mindig más országok kifosztásából gazdagodott , kiszemelt ország védte magát a kapzsik megtámadták több módszerrel , fegyverre vagy rabló tőkével vagy kreált szervezetekkel , legújabb trükk ,,menekült ,, megszállók betelepítése , ez se eredményes jött a ,,vírus,, semmiből atom helyett .
geyza1947
2021. május 11. 11:11
Vagyis a Karácsony kormány meg nem ?
Gregorius
2021. május 10. 21:22
Nekem ilyenkor mindig volt tanárom mondása jut az eszembe: " Annyira szegény még sose voltam, hogy ígérni ne tudtam volna".....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!