Az osztrák házelnök kérdésére Kövér László azt mondta, hogy a magyar lakosság több mint kétharmada elégedett volt a kormány járványhelyzettel kapcsolatos intézkedéseivel, és hogy Magyarországon – több nyugat-európai országgal ellentétben – nem alakultak ki tömegeket vonzó vírustagadó megmozdulások. Wolfgang Sobotka beszámolt arról, hogy Ausztriában ezen mozgalmak megjelenése mellett az antiszemitizmus is felerősödött, nem utolsósorban a közösségi médiában tömegesen feltűnő vírusellenes és rasszista tartalmak következtében.
Egységes fellépés kell az álhírekkel és a tech óriásokkal szemben
Egyetértettek abban, hogy ezek az – egyes magáncégek tulajdonában álló platformokon megjelenő – álhírek aláássák a jogállamiságot, önkényesen beavatkoznak a politikai életbe, és ezért egy egységes európai megoldást kell kidolgozni annak érdekében, hogy jogi keretek között, a mérvadó médiumok szerkesztési elvei szerint legyen garantálható a közösségi médiumok működése is – áll a közleményben.
A tárgyalást követően az osztrák házelnököt a plenáris ülésen is köszöntötte az Országgyűlés, Wolfgang Sobotka megbeszélést folytatott a parlament magyar-osztrák baráti csoportjának tagjaival, fogadta őt Orbán Viktor miniszterelnök, és délután Áder János köztársasági elnökkel is találkozott.
(MTI)