Karácsony: Így akkor eldőlt, nem lesz Fudan-beruházás

2021. május 17. 16:41

A főpolgármester kész lefújni az atlétikai világbajnokságot, ha nem hátrál meg a kormány.

2021. május 17. 16:41
null

Mint arról mi is beszámoltunk, Palkovics László miniszter több mint kétórás megbeszélést tartott Karácsony Gergellyel és Baranyi Krisztinával hétfőn a Diákváros és a Fudan Egyetem ügyében. Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina sajtótájékoztatón azt mondták: meghallgathatták a kormány érveit, álláspontját a beruházásról, és végeredményben a megbeszélés eredménytelen volt – írja az Index.

Karácsony szerint ők egyetlen olyan hivatalos egyeztetésen sem vettek részt, amelyen a Fudan Egyetem neve elhangzott volna lehetséges beruházásként a diákváros helyén. A főpolgármester megkérdezte a hétfői megbeszélésen Palkovics Lászlót, hogy más, az egyetemi rangsorban a Fudan előtt álló egyetemet megkerestek-e azzal a szándékkal, hogy Magyarországon épüljön kampusza, de a válasz nem volt.

– rögzítette a Párbeszéd Magyarországért miniszterelnök-jelöltje.

Karácsony Gergely bejelentette: konzultációt indítanak a Fudanról, több kérdéssel:

  • Akarja-e Budapest népe, hogy a diákváros helyett kínai egyetem épüljön?
  • Akarja-e Budapest népe, hogy 540 milliárdos hitellel adósítsák el az országot egy olyan egyetem miatt, ahol 2,5-3 millió forinttal kezdődne az éves tandíj?
  • Akarja-e egyáltalán Budapest népe a Fudan-beruházást?

A konzultációt a közéleti ügyekben petíciókat, polgári kezdeményezéseket életre hívó aHang platform közreműködésével indítja el a főváros – offline és online formában.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 359 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. május 19. 15:29
Azt hiszem, hogy Magyarországon a legtöbb közvetlen szavazatot a budapesti főpolgármester mondhatja magáénak. Sajnos a közvetlenséget sem a miniszterelnökünk, sem a köztársasági elnökünk nem mondhatja el magáról. nyilvánvaló, hogy mindenki a megválasztóinak szeretne megfelelni. Ez tükröződik minden kérdés eldöntésénél. Azt, hogy ki, kinek szeretne megfelelni, a döntésekből meg lehet állapítani. Ez vonatkozik a hozzászólásokra is.
kombinátor
2021. május 18. 10:45
Karácsony bontókalapácsot kapott valakitől: https://deformacio.blog.hu/2021/05/17/kari_szerszamot_kap
kitiltott
2021. május 18. 09:40
Ez a mai demokratikus liberalizmus lényege : Tehát akkor csak hogy a LMBTQ liberális hívei is megértsék. Minket anyáink nagyapáink dédszüleink Arra tanítottak hogy nem sz@runk az asztal közepére. Most már biztos van egy olyan szekta aki ezt emberijog ellenesnek és kirekesztőnek tartja. Ma még az űber liberális LMBTQ támogatók is elitélik ha valaki az asztalra carik. Aztán egyszer csak a Facebookon megalakul az Asztal Carók Társasága Az ACT. Az ACT elkezd kormány ellenes dolgokat posztolgatni.. Mert hogy őket kizárják a társadalomból.. Valamelyik politikus új szavazóbázist vél felfedezni az ACT lájkolói mögött így kitűzi a szászlajára Hogy mentsük meg az ACT híveit és igen is emberi jog hogy mindenki oda carik ahova akar. A politikus eddigi támogatói felkaRolják az ügyet a kola megjelenteti az első plakátját hogy egy asztal közepén gugoló ember carás közben kolát iszik. A plakáton a szöveg Free ACT.. Ezután divat lesz ACT s nek lenni.. Még jelennek a Free ACT feliratú pólók szájmaszkok.. Szerveznek kormányellenes felvonulást Ahol nagykamionokon lévő asztalokon carnak.. Mindenkinek elkell fogadni őket aki nem akar ACTfób lenni.. Lesz egy európai támogatójuk is aki egy új európai szavazóbázist vél felfedezni a az asztalra carók és támogatóikban.. Ezután az Európai Bizottság a jogállami feltételek közé sorolja az asztalra carás megengedését.. Hiába büdös hiába gusztustalan.. Most.. A törvény az törvény Európában mindenki oda Carik ahova akar.. Egyszer csak megalakult a Facebookon a szádba carók társasága.. Az SZCT Egy politikus fantáziát látott benne és az egyik nagy világ márka is.. Folytassam?
Teréz A Piréz
2021. május 18. 08:45
Menjünk tüntizni a Fudan-ért! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!