Továbbra sincsenek megnyugtató válaszok Magyar Péter diákhiteles szerződéseire – állítja Hadházy
Az ellenzéki politikus szerint a Tisza Párt vezetője ráadásul lemondta a tisztázó találkozójukat.
Távozik a HVG hetilap éléről Jakus Ibolya felelős szerkesztő egy „barátságosan zajló belső fiatalítás keretében” – írta meg a Media 1.
A Média1 több forrása erősítette meg a lapnak, hogy leköszön a HVG hetilap éléről Jakus Ibolya felelős szerkesztő. A változást egy barátságosan zajló belső fiatalításként jellemezték, mely után Jakus Ibolya továbbra is részt a lapkészítésben, „korára tekintettel a felelős szerkesztői megbízatáshoz képest kisebb munkaterhelés mellett” – írja a lap.
Az újságíró 2014 óta volt a lap felelős szerkesztője, de a lapnál 1988 óta dolgozik, így igazi »veterán HVG-snek« számít.”
Gergely Márton, a HVG új felelős szerkesztője a Népszabadság főszerkesztő-helyettese volt korábban, de dolgozott a Magyar Narancsnál, a német taz című napilapnál és a Globopolisnál is – írja a Média1. „Felsőfokú végzettségét az ELTE-n, valamint a Hamburgi Egyetemen szerezte. Pályája során több szakmai kitüntetést is kapott, többek között Népszabadság-díjjal és Minőségi Újságírásért-Díjjal is elismerték” – idézi életrajzát a Média1.
Fotó: YouTube, Gergely Márton