Ferenc pápa miséjével zárul az 52. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten

2021. május 13. 15:14

Budapestre várják Ferenc pápát és öt kontinens zarándokait szeptember 5-12. között – áll a rendezvény szerdán meghirdetett programjában.

2021. május 13. 15:14
null

Szentmisék, lelkiségi, kulturális és családi programok szerepelnek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseményei között, amelyet szeptember 5. és 12. között tartanak Budapesten. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón ismertette: a kongresszus nyitó szentmiséjét szeptember 5-én a Hősök terén tartják. A szentmisén tömeges elsőáldozást is tartanak, amelyre május végéig lehet jelentkezni.

Szeptember 12-én mond szentmisét Ferenc pápa a Hősök terén

Szeptember 11-én a Kossuth téren Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét, amely után a hívek az Oltáriszentséget kísérve a Hősök terére vonulnak. A záró szentmisét, a statio orbist szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. A fél 12-kor kezdődő szertartáson a Magyar Állami Operaház 120 tagú zenekara és az Opera egyházi énekkarokkal kiegészülő, 2000 tagú kórusa lép fel.

Fábry Kornél, a NEK főtitkára elmondta,

szeptember 6. és 10. között a Hungexpo területén a világ öt kontinenséről érkező előadók és lelkiségi programok várják a résztvevőket.

Az előadók közül említette a Fülöp-szigetekről érkező José Palma cebui érseket, Andrew Jom Szu Dzsung bíborost, Szöul érsekét, a brazil Moysés Azevedót, a Shalom közösség alapítóját és Piero Marini érseket, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai tanácsának elnökét.

Budapest szerte kulturális programok sora lesz

Elmondta azt is, hogy Budapest-szerte szerveznek kulturális programokat a hét során. A Nemzeti Múzeumban Kereszt-tűzben címmel nyílik a keresztényüldözést bemutató tárlat.

Szeptember 10. a fiatalok napja lesz, este Ákos-koncerttel a Papp László Sportarénában, amelyet ForrásPont címmel ifjúsági est követ tanúságtételekkel, dicsőítéssel.


Szeptember 11-én a Margitszigeten családi napot tartanak kézműves játékokkal, előadásokkal, koncertekkel. A Szent István téren a bazilika előtt, egész héten könyvhét, könyvvásár és további kulturális rendezvények lesznek. A programok között szerepelnek a Pesti Vigadó kiállításai, köztük egy az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszust bemutató kiállítás és egy a Katolikus Karitász tevékenységét, valamint a görögkatolikus egyház történetét bemutató tárlat.

Május 31-ig lehet kedvezményes belépőt váltani

Mohos Gábor elmondta, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő programjai ingyenesek. Azoknak, akik közelről szeretnék követni az eseményeket, azt javasolják, hogy regisztráljanak. A Hungexpón rendezendő programokra május 31-éig lehet kedvezményes belépőt váltani.

Ugyancsak május végéig várják a szervezők a program lebonyolításában segítő önkéntesek jelentkezését.

Az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt halasztották 2021 szeptemberére. Ferenc pápa március 8-án jelentette be, hogy részt vesz a kongresszus záró szentmiséjén. A katolikus egyház az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes találkozót általában négyévente rendezi meg. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2021. május 13. 19:28
Remélem nem a migránsokért fog itt imátkozni mert átkot hoz az országra. Akkor inkább maradjon a palotájába és hozza az átkot a sajat hazájára.
MayorAnna
2021. május 13. 17:04
Köszöntsük megkülönböztetett szeretettel a haladó német katolikusokat, és legyünk büszkék rájuk: Germany: 100 Catholic Churches Give Blessing to Anally-Married Men https://dailystormer.su/germany-100-catholic-churches-give-blessing-to-anally-married-men/
setti54
2021. május 13. 16:30
Szarok erre a pápára!
hentes
2021. május 13. 15:41
Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk,orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!