Készen állnak az első magyar „űrosztag” katonái

2021. május 06. 17:20

Az elsőként végző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet Debrecenben, csütörtökön.

2021. május 06. 17:20
null

Befejeződött a Debreceni Egyetemen (DE) a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet csütörtökön az egyetem aulájában.

Tíz honvédtiszt végezte el a képzést

A politikus a rendezvényen a közmédiának azt mondta, tíz honvédtiszt olyan oklevelet kapott, amely feljogosítja őket arra, hogy az űrhadviselésben Magyarországot képviseljék.

Hozzátette:

a nagyhatalmak, de a feltörekvő országok is arra készülnek, hogy kilépjenek az űrbe, és onnan irányítsák a földi életet.

Az államtitkár szerint ennek vannak nemzetbiztonsági, gazdasági kockázatai és előnyei is. Magyarország sem a NATO szövetségi rendszeren belül, sem a magyar biztonságpolitikát tekintve nem maradhat le, ezt szolgálják az űrkiképzésben részt vevő katonák.

Németh Szilárd szerint az űrhadviselés a világ olyan kihívásai közé tartozik, mint a terrorizmus, az illegális migráció vagy a kiberhadviselés, utóbbi pedig összefügg az űrben elfoglalt helyével az országnak.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az oklevélátadón azt mondta, „a 21. század emberének a történelmét a világűrben írják. Köszönetet mondott a katonáknak azért, hogy elfogadták az ország hívó szavát és elsőként elvégezték a három egyetem – a DE, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – példaértékű közös vállalásában megszervezett űrtanfolyamot.”

Az űrkutatás nemcsak tudomány, hanem űrtevékenység is

Az űrben működő eszközök az emberiség érzékeny infrastruktúrájához tartoznak. Az űripar, az űrtudomány és a Magyar Honvédség jó együttműködéséhez a KKM – amely 2018 óta felügyeli Magyarország űrtevékenységét – a jövőben is minden segítséget megad – jelezte a miniszteri biztos.

Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese kiemelte:

elsőnek lenni dicsőség, de nagy felelősség is, mert nincs kitaposott ösvény, eljárás, ezt az űrkatonák fogják kialakítani.

Hozzátette: 2030-2040 táján a nagyhatalmak a vezetési pontokat kitelepítik a világűrbe, és nyilvánvalóan megjelennek az űrfegyverek is.

Az elmúlt évszázad legnagyobb haderőfejlesztése folyik

A tábornok szerint Magyarországon az elmúlt száz év legnagyobb haderőfejlesztése zajlik, amihez van politikai akarat, támogatás és költségvetés.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az oklevelek átadása előtt azt mondta, a világon a hadseregek képzésében a nagy egyetemek sokat vállalnak. „A három hazai egyetem és a vállalatok együttműködése az űrképzésben a nemzeti összefogás eredménye, hogy speciális ismeretekkel vértezzék fel a katonákat az űrhadviselésre, amely a legelitebb fegyvernem az új Magyar Honvédség történetében” – tette hozzá.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2021. május 07. 11:14
És had mondjam el itt is... A stadionok, sportcsarnokok, uszodák stb fejlesztése nem véletlen, nem azért van mert Orbán annyira focimániás... Az egy dolog, ha sokan tudnak sportolni, akkor több olyan élsportoló válhat ki belőlük akire az egész ország büszke lehet... De ez még kevés... A fontos része a dolognak az, hogy akikből nem is lesz élsportoló, de erős egészséges emberek lesznek akikre egy megújuló és 21.-ik századi célokat megfogalmazó hadseregben szükség van, és nem csak szükség van hanem megfelelő életpályát is tud nyújtani a számukra... És az interkomcsik tudatosan támadták a sportfejlesztéseket pontosan emiatt... Csak a hasznos idiótáik voltak akik elhitték, hogy Orbán akart a kertje végébe egy stadiont...
airmax
2021. május 07. 11:03
Bírom, hogy az idióták, anélkül, hogy bármit is látnának tudnának, gazdasági, oktatási kultúrális, honvédelmi stratégiáról, ehhez rendelt fejlesztésekről, ezek lépéseiről, magos lóról nagy pofával mindenbe belekötnek.... Komcsik... aljas egy fajta... DE inkább szeretnék, jó példát felhozni. Annál is inkább mert magyar, mert megmutatja a az igazi történelmet, amit a komcsik elhazudtak és vagy elhallgattak... Arról, hogy hogyan vertük szarrá a románokat, foglaltuk el Bukarestet... És hogy a mocskos áruló gazemberek két évvel később, hogyan veszejtették el az ország nagy részét... amit sokkal kevesebb veszteséggel kellett volna megúszni... Fontos lenne a Tisza Kálmán elleni merénylet alaposabb vizsgálata és a bűnözők és kapcsolataik feltárása, és a magyar közvélemény széles körű tájékoztatása a mocskokról... a linken lehet olvasni az erdélyi hadjáratról... Remélem katonáink, és a hadsereg fejlesztése végre jó irányba viszi az országot... https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/20210507-beke-bukarestben-az-erdelyi-hadjarat
fogas paduc
2021. május 07. 09:09
Végül is a Föld is egy űrhajó.
Camael
2021. május 06. 20:44
valami fegyverzet is kellene nekik, ha nem akarjuk hogy idegenlégiósok legyenek, indulásnak műholdakat küldhetnénk fel, abban elég jók vagyunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!