Dobrev a parlamentben: A kukába dobjuk a költségvetést!

2021. május 20. 14:02

A DK politikusa közölte, a kormánypárti honatyák megszentségtelenítik a parlamentarizmus egyik legfontosabb aktusát.

2021. május 20. 14:02
null

Dobrev Klára a magyar parlamentben a hazai költségvetési törvény vitájában szólalt fel. A DK politikusa azt mondta, a költségvetés elfogadása a parlamentarizmus ünnepe szokott lenni, de nem Magyarországon. Itt a kormánypárti képviselők évek óta úgy adnak felhatalmazást, biankó csekket a kormánynak, hogy azt sem tudják, mire megy el sok száz milliárd forint, tavaly is, ész és értelem nélkül szórta ki a kormány a rengeteg pénzt – állította.

Dobrev szerint ezzel a fideszes politikusok megszentségtelenítik a parlamentarizmus egyik legfontosabb aktusát,

a költségvetés elfogadását.

Van még egy alapvető probléma az európai parlamenti képviselő szerint, az, hogy közgazdasági szempontból is teljesen nonszensz, hogy már májusban elfogadja a parlament a költségvetést, hiszen még nincsenek meg a tavalyi év bázisadatai sem. A következő fél évben sokat változhatnak a nemzetközi feltételek és a hazai gazdasági folyamatok.

Ezért kijelentette, azt ígérik a választópolgároknak, hogy a jövő évi választás után a költségvetést elegáns mozdulattal bedobják oda, ahova való, a szemeteskukába. Dobrev kijelentette, 2022 után olyan költségvetést fognak csinálni, ami „rólunk, a Sokakról szól”.

Dobrev teljes felszólalása:

Összesen 243 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2021. május 30. 14:27
Lópofájú tehén picsa. Téged fogunk a kukába hajítani a retkes hazáruló fajtáddal egyetemben.
konfucius
2021. május 22. 07:14
Egyrészt ki a picsa vagy te, hogy a parlament a te véleményedet hallgassa, másrészt köszi az őszinteséget, így pont megtudtuk, hogy már megint rombolni és lopni akartok a férjeddel. Nincs az az Isten, hogy rád szavazzak, soha az életben.
kailniris
2021. május 21. 10:35
brekker
2021. május 21. 00:02
Ne ítéljünk elhamarkodottan, meg kéne várni, mit mond a Deutsche Welle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!