A Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik

2021. május 16. 14:48

Reagálás a DK pártigazgatójának sajtótájékoztatójára.

2021. május 16. 14:48
Állami Számvevőszék

„A Demokratikus Koalíció gazdálkodásáról szóló minden jelentés nyilvános és elérhető az ÁSZ honlapján - reagálás a DK pártigazgatójának sajtótájékoztatójára

A Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik. Rögzítve az ellenőrzési bizonyítékokra alapozott, az ÁSZ nyilvános jelentéseiben olvasható tényeket: a DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban  sem felelt meg a törvényi előírásoknak. A 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek felhasználása során a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette. Mindez azt jelenti, hogy a DK a fenti években az adófizetők, valamint a saját támogatói, tagsága felé sem számolt el szabályszerűen.A Demokratikus Koalíció gazdálkodását bemutató minden jelentés nyilvános, bárki számára elérhető az ÁSZ honlapján.Előremutató, hogy a DK 2020-ban megragadta az esélyt és 2019-re vonatkozó dokumentumokkal igazolta, hogy a pártnál megteremtették a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK elnökének intézkedési tervét, amelyet a 2017-2018-ra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján állított össze. Az intézkedési tervben meghatározott feladatok megküldésével a DK elnöke kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét.”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2021. május 17. 09:23
A Számvevőszék a DK elmúlt 6 évi gazdálkodásáról a legsúlyosabb megállapításokat tette. A párt törvénysértő módon működik. És történt valami? Nem történik semmi, ezért a Számvevőszék bohócok gyülekezetének, azaz cirkusznak tekinthető. Nem kell sem a Számvevő-székkel, sem a hatályos jogszabályokkal foglalkozniuk, mert a hatóságok úgysem tesznek semmit. A Jobbik 300-milliós adócsalását és a kivetett 300-milliós bírságból egy kanyi vasat nem fizetett meg. Történt valami baja? A külföldről finanszírozott ál-civil szervezetek nem tüntetik fel cégirataikon, hogy külföldi támogatást élveznek. A külföldről kapott támogatást nem vallják be. Történt valami bajuk? Tehát, a hatályos jogszabályokat ezek a nemzet ellen működő szervezetek intézményesen szarják le nagy ívben. A törvénysértő módon működő pártokat, alapítványokat és civil szervezeteket rég törölni kellett volna, s ellenőrzötten fel kellett volna számoltatni minden tevékenységüket. A vezetőiket pedig másik, újabb szervezetek alapítása során el kell lehetetleníteni. Jó lenne, ha a Cégbíróság nem dísznek lenne, s nem pénzbedobós automataként működne, s megnézné, kinek, hová és mire ad működési engedélyt.
Zsolt75
2021. május 16. 19:24
Nem baj, van egy dörzsölt, feddhetetlen ügyvédjük.
Kanmacska
2021. május 16. 17:24
Az országot hogyan vezetnék.
tóth mária
2021. május 16. 16:25
Ez több mint kínos, de nem kellene már lépni valamit? Csak kérdezem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!