Az eredetileg tervezett útvonalán haladhat a Budapest Pride

2021. május 06. 20:16

Nem sikerült a Mi Hazánknak lefoglalnia a közterületeket a Pride elől.

2021. május 06. 20:16
null

Mint arról mi is beszámoltunk, Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke jelezte: pártja lefoglalta a Pride elől a legfontosabb budapesti közterületeket, mert, mint írta, a szervezők „törvénysértő módon már a rendőrségi bejelentés előtt hirdetni kezdték a júl. 24-ei felvonulásukat”. Ha ugyanott egyszerre többen szeretnének gyűlést tartani, azé az elsőbbség, aki előbb jelenti be a rendezvényt, a párt pedig ezt a szabályt próbálta meg kihasználni.

Egy gyűlést leghamarabb a tervezett időpont előtt három hónappal lehet bejelenteni, vagyis a július 24-re tervezett felvonulást legkorábban április 25-én lehetett. A Pride egyik szervezője 25-én éjfélkor személyesen beadta a kérelmet az V. kerületi rendőrkapitányságon. Egy ellentüntető 73 másodperccel éjfél után az ügyfélkapun tett bejelentést, hogy a Fővám térnél tartana tüntetést, egy másikuk pedig 79 másodperccel éjfél után a Rudas fürdő déli oldalához kért engedélyt. Ez pedig a Kúria szerint is azt jelenti, hogy elkéstek.

Ez azt jelenti, hogy – amennyiben a járványügyi szabályok ezt engedik – az eredeti útvonalán haladhat a felvonulás.

Nyitókép: MTI / Mónus Márton

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztd
2021. május 12. 12:55
Nekem is tetszik, hogy kijárási tilalom idején a rendőrség ügyfélszolgálatot tart tüntetések személyes bejelentésére, és bennem sem merül fel, hogy esetleg utólag került bele a rendszerbe az időpontfoglalás.
Kristály
2021. május 12. 11:44
Ez a jellegű felvonulás nem 16 éven felülieknek ajánlott nincs helye az utcán.
henrihenri
2021. május 08. 09:11
Személyesen beadta. Ja. Meg a szülőjük picsáját.
békalepcse
2021. május 07. 20:40
Mehetnénk mi is norláisak amerre a kedvünk tartja? Ígérjük némi nevelési célzatú elbeszélgetés után mindegyik haza mehet átgondolni a provokáció fogalmát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!