Betört egy irodába és egy órán át facebookozott egy tolvaj

2021. május 06. 18:46

A betörő alkoholt meg egy sárga párnahuzatot vitt magával.

2021. május 06. 18:46
null

Bejelentés érkezett a rendőrség tevékenység-irányítási központjába, mert egy cibakházi kft. udvarára 2021. május 4-én 6 óra és május 5-én 6 óra között bement egy ismeretlen személy.  A hívatlan látogató az irodaház pincelejárójának ajtaját kiszakította, azonban a pincéből nem vitt el semmit. A jogsértő ezt követően a főépület egyik ablakát egy helyszínen talált fakanállal betörte, majd az ablakon át behatolt az ingatlanba, ahol az irodahelyiségekben kutatást végzett. Az elkövető szeszes italokat és egy sárga párnahuzatot vitt magával. 

A bejelentést követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, ahol megállapították, hogy az irodában a számítógép bekapcsolt állapotban van.  A nyomozók megtekintették a böngészési előzményeket és azt tapasztalták, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 60 percnyi időtartamban használta a közösségi oldalát egy cibakházi lakos, aki azonban semmilyen módon nem volt kapcsolatba hozható a kft. tevékenységével, ügyfélkörével. A rendőrök elszámoltatták a 22 éves cibakházi felhasználót, akit bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a Tiszaföldvári Rendőrőrsre.

A kihallgatásakor a férfi semmit nem tagadott, beszámolt a terhére rótt cselekmény részleteiről.  Elmondta, hogy az eltulajdonított italokat később megitta, a párnahuzatot pedig elégette. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást – írja honlapján a rendőrség.

Nyitókép: Police.hu

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I am being lied to
2021. május 07. 11:26
Ez nem egy Örkény-novella volt?! (Bár a stíluson még javítani kellene.)
zakar zoltán béla
2021. május 07. 10:18
biden világa
még fokozza
2021. május 07. 08:23
Tök jó lehet egy olyan Kft-nél dolgozni ahol szeszes italokat tárolnak és isznak.
Cserna János
2021. május 07. 03:38
Igazán nagy tudású lehet az illető. Nagy büntit nem fog kapni, de azt a keveset kiérdemelte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!