Hankeszné Balás Brigitta (fotó: Ficsor Márton, Mandiner)
Asztalosok, boltosok
Az emelet 54 asztalát képviselő Marek György elmondta, 26 éve dolgozik a csarnokban, de az elmúlt 14 hónapban minden tartalékát felélte, „minden forint most mindenkinek számít”. Az is erős bizonytalanságot szült, hogy mag Karácsony Gergely főpolgármester levélben nyugtatta az árusokat, hogy a Csapi jogutóddal szűnt meg, így a korábbi szerződéses feltételek biztosítottak, ők úgy tudják, Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes ennek az ellenkezőjét mondta. „Kérdés, ha feláll ez az egész, egyáltalán hajlandóak-e velünk szóba állni”, a DK-s politikusnőtől még választ se kaptak hónapok óta. „Százezres, milliós összegeket buktunk, a munkahelyünket féltjük”. Ők szeretnék legalább azt a segítséget megkapni bérletidíj-elengedésben, amit azok, amit a boltosok.
A Nagycsarnok egyik ismert hangadója, Kmetty Ágostonné – a Kofaszakszervezet legendás elnökének öt éve megözvegyült felesége – a párbeszédkészséget hiányolta a Csapi és a főváros részéről a szervezet megszüntetése kapcsán, illetve, hogy azóta sem kaptak megnyugtató választ a jövőre vonatkozólag.
Emlékezetes, a Csapit évtizedek óta vezető csapatot Karácsonyék leváltották, fokozva a járvány miatti bizonytalanságot és félelmeket a csarnokbeliek körében, miközben, mint Kmettyné fogalmaz, „hónapok óta ide se bagóznak, nem lehet velük beszélni.