Palkovics szerint Kínának azért érdeke ez a projekt, mert ez a campus Európában lesz, az európai egyetemi közösség részévé válik. Magyarországon magánegyetemként lesz bejegyezve, és magyar egyetem lesz, amely magyar, illetve európai diplomát ad ki. Európában több országban van kínai egyetem, és van most is kínai egyetem Magyarországon, négy Konfuciusz Intézet működik, valamint a Metropolitan Egyetem 75 százalékos tulajdonosa is kínai.
Az új egyetemen a képzések három nagy csoportba tartoznak majd:
lesz gazdálkodástudományi, műszaki képzés és orvostudományi képzés is.
Összesen 520 ezer négyzetméteren működik majd az egyetem, 7-8 ezer hallgatója és ötszáz oktatója lesz. Az oktatás alapvetően angol nyelven zajlik majd, de lesz kínai és magyar képzés is.
Tandíjas lesz a képzés, de a kiemelkedően tanuló diákok tanulását különböző – kínai, magyar, vállalati, egyetemi – ösztöndíjakkal támogatják majd. Palkovics megjegyezte: az államközi szerződést a jövő héten kötik meg.