Az osztályvezető szólt arról is, hogy a magyarországi települések 99 százalékát érinti a fertőzés, az új fertőzöttek száma ugyanakkor országosan 27 százalékkal csökkent a 13. héthez képest. A legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom megyében, ahol 45 százalékkal, de Budapesten is 37, Tolna megyében 36, Pest megyében 35 százalékos a csökkenés az előző héthez képest. A múlt héten az új esetek csaknem 14 százalékát a fővárosban, 13 százalékát Pest megyében diagnosztizálták, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Bács-Kiskun megyében a fertőzöttek 6 százalékát azonosították – mondta el. Hozzáfűzte: a fertőzés mértéke Zalában volt a legalacsonyabb, 2 százalék. Galgóczi Ágnes az oltási programról szólva kiemelte: a beoltottak száma 3 037 023, és 1 290 709 ember már a második oltást is megkapta. A magyar lakosság 30,7 százaléka kapott oltást, az európai uniós átlag 15,8 százalék – tette hozzá.
Az osztályvezető közölte, szerdán kapnak oltásra hívó sms-t azok a pedagógusok, iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozók, akik az elmúlt két hétvégén nem tudtak elmenni az oltópontra.
Őket Pfizer-vakcinával oltják.
Galgóczi Ágnes jelezte, hogy a lakosság oltása a kórházi oltópontokon Pfizer és Szputnyik-vakcinával, a háziorvosoknál AstraZeneca-oltóanyaggal folytatódik. „A Magyarországon engedélyezett minden vakcina hatékony és biztonságos, az oltás elmaradása sokkal nagyobb kockázattal jár, mint az oltással együtt járó oltási reakciók” – hangoztatta.
Kifejezetten óvatosnak kell lenni