Magyar Bálint: Ez nem modellváltás, hanem a felsőoktatás lerablása

2021. április 13. 07:40

A volt oktatási miniszter szerint egy bűnszervezet privatizálja az intézményeket maga számára.

2021. április 13. 07:40
null

Magyar Bálint volt oktatási miniszter kijelentette Klubrádiónak: az állam segítségével lényegében egy bűnszervezet privatizálja az intézményeket maga számára úgy, hogy beülteti a vezetésbe a kádereit, akiket – szándékai szerint – semmilyen választás után nem lehet lecserélni. A korábbi szabaddemokrata politikus szerint Mészárosék, Tiborczék járnak majd jól az egyetemekhez öntött nagy pénzekkel.

„A kritikus hangok elnyomása”

Magyar Bálint szerint amit az egyetemeknél tesznek, az nem modellváltás; a Fidesz, amikor ezt hangsúlyozza, semleges reformelnevezést akar keresni annak, ami gyakorlatilag a felsőoktatás lerablását jelenti. Kiemelte:

a Fidesz autokratikus hatalmának stabilizálásához hozzátartozik a kritikus hangok elnyomása,

ezért foglalja el a médiát, például a közmédiát, és szorítja ki a magánmédiából az alternatív hangokat. „Ezért telepedett rá a közoktatásra és vonta meg a szót a pedagógusoktól, akik meglehetősen kritikus csoportot alkottak a mindenkori kormányokkal szemben.” Az a orvosok „megregulázása, szakrendelők államosítása” szintén ezt a folyamatot táplálja. Volt a magyar társadalomban néhány sziget szerinte, és ezek közé tartoztak az egyetemek és az akadémiai kutatóintézetek, ahol intézményes keretek között lehetett védeni a szólásszabadságot. Ahol a véleményformáló értelmiség meg tudna nyilatkozni, azokat a helyeket megszállják – összegezte.

„Parazita család”

Szerinte egyik oldalról állami vagyonok lerablása és egyetemek beépítése zajlik a saját klientúrába, másfelől törvénybe akarják iktatni, hogy ezt

ami újdonság az autokráciák világában. Magyar Bálint szerint a kinevezettek jó része anyagilag is érdekelt az intézményekhez kötődő vagyontárgyak felhasználásában (itt Csányi Sándort és Lázár Jánost említette), vagy teljesen alkalmatlanok, nem ismerik ezt a területet, egyetlen képességük, hogy lojálisak Orbán Viktorhoz személyesen.

Magyar Bálint úgy fogalmazott a Klubrádiónak: az egyetemek színvonala nem fog növekedni, a hatalmas, több százmilliárdos pénzek elköltésénél körülbelül egy hetük van, hogy pályázatot adjanak be. Valódi innováció nem várható, ahol hatalmi szóval és kliensképzéssel próbálnak vagyonokat lenyúlni és pozíciókat biztosítani. Ezeknek az oligarcháknak a beruházási világában nincs innovatív szektor,

nem nemzeti tőkésosztály, hanem nemzeti járadékos réteg születik,

egy fogadott politikai család, egy klán, amely Orbán Viktor kötődik, fogalmazott Magyar Bálint.

Kép forrása: Magyar Bálint Facebook-oldala

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. április 13. 21:33
@egyvilág persze megint máshogy, jobban tudja.
brekker
2021. április 13. 21:29
Röhög a pofátokba, miközben tönkretette a felsőoktatást.
egyvilág
2021. április 13. 20:22
Az SZFE ügy lényeglátó elemzése: https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT105_2020-11-19.shtml#szfe + A vidéki egyetemek elfoglalásáról: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#egyetemfoglalas
Ma is bukik a Zorbán...
2021. április 13. 14:28
Magyar Bálint szégyentelen szadeszos bolsevista, egy szélsőségesen magyarellenes terrorista eszme egyik főbűnöse. Tehát csupán önmaga lényegét nyújtja, amikor ott árt a haza ügyének, ahol csak tud. Az meg a nehézsúlyú pofátlanság világcsúcsa, amikor egy bolsevista bűnöző merészel maffiáról makogni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!