Különös kegyetlenséggel ölte meg a fia Szilágyi Istvánt a vád szerint

2021. április 01. 08:52

A bűncselekményért a színész fia akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.

2021. április 01. 08:52
null

Lezárta a nyomozást a rendőrség Szilágyi István megölésének az ügyében – írja a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a többek között Lópici Gáspárt alakító színészt az 50 éves fia különös kegyetlenséggel ölte meg. A nyomozás iratait átadták az ügyészségnek, vádemelés várható.

Mint arról beszámoltunk, Szilágyi István 2020 május 3-án hunyt el, a rendőrség adatai szerint a 83 éves színészt a fia ölte meg. A gyanúsított Sz. Péter reggel 7 és 8 óra között

Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe”.

Sz. Péter a gyilkosságot megelőz éjszaka is zavartan viselkedett. Áldozatán az édesanyja próbált meg segíteni, de nem tudta megállítani a fiát. A támadást követően Sz. Pétert először a kórházba vitték a zavart állapota miatt, majd ezt követően vették őrizetbe.

Az elmeorvos szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűncselekményéért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Kép forrása: Krizsán Csaba / MTI

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. április 02. 07:47
"Lezárta a nyomozást a rendőrség" Ez remek. Majdnem egy év telt el, már a feleség is meghalt, aki az ügy egyetlen szemtanúja volt, még aznap, rögtön vallomást tett a rendőrségen, amit talán később meg is ismételt. A nyomokat azonnal rögzítették stb stb... mi telt a nyomozáson ennyi időbe? Atyaúristen. Ha ez ennyi ideig tartott, akkor egy bonyolultabb bűncselekményen évszázadokig ülnek?
Sróf
2021. április 01. 16:38
"Szilágyi István 2020 május 3-án hunyt el, a rendőrség adatai szerint a 83 éves színészt a fia ölte meg. A gyanúsított Sz. Péter" Érdekes ez a személyiségi jogi bohóckodás. Azt le lehet írni, hogy a fia, de a Szilágyi helyett Sz.-t kell írni?
istvanpeter
2021. április 01. 15:39
De ez nem ember és végleg ki kell takarítani az emberi társadalomból. Kinek és minek tartogatják.
szarcsi1
2021. április 01. 13:52
A bolgár járványtehén nagyapja különös kegyetlenséggel végzett a magyarokkal, majd beköltözött a zsidóktól rabolt szemlőhegyi villába és gazdagon élt amíg meg nem halt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!