Kálmán Olga beharangozta Dobrev Klárát

2021. április 26. 09:18

Kálmán Olga szerint Dobrev Klára lenne képes arra, hogy a Fidesz politikája után „megértést, figyelmet hozzon a politikába”.

2021. április 26. 09:18
null

Azt szokták mondani, hogy a politika a férfiak terepe. Miért is?” – ezzel a kezdéssel osztott meg Kálmán Olga egy közös képet Dobrev Klárával. A volt műsorvezető azt írta: „magyar állampolgárként, politikusként, anyaként, nőként” egy olyan Magyarországot szeretne, ahol „nincsenek első és másodrendű állampolgárok, nincs eleve elrendelten sorsára hagyott szegény gyermek, nincs sorsára hagyott munkás, diplomás, nyugdíjas, nincs utált és szeretett család, csak család van.”

hogy a felgyülemlett társadalmi, gazdasági feszültséget kezelje, azért, hogy mindannyiunknak ismét egy élhető, demokratikus, biztonságos hazánk legyen”.

Előzmények

Mint azt korábban megírtuk, a Demokratikus Koalíció hivatalosan is megerősítette, hogy indítanak önálló miniszterelnök-jelöltet az ellenzéki előválasztáson. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy korábban a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy ha a DK-nak lesz kormányfőjelöltje, az Dobrev Klára lesz.

Kép forrása: Facebook

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2021. április 29. 18:01
ez verbalis leszbikus szerelem
bagira
2021. április 27. 16:08
Gyurcsánynétól akasztós familliától mosléktól ez várható. https://www.facebook.com/photo/?fbid=3820546671399475&set=a.1270652193055615
Harangláb
2021. április 27. 14:03
Húzzon bőrt a fogára!
geyza1947
2021. április 27. 09:40
Ha Dovrev Klára nem Gyurcsány felesége lenne, az esélyei nagyon komolyak lennének, és azt is el tudom képzelni, jo miniszterelnök lenne. De így sajnos az esélyei Orbánnal szemben szinte nulla. Ezért ha a DK őt fogja indítani veszíteni fog ha pedig mégis nyerne, akkor az ellenzék ismét esély nélkül marad. Az lenne egy óriási húzás, ha most beharangozzák Dovrevet és amikor bejelentésre kerül a sor, bejelentik, hogy Botkát indítják. Na az akkora húzás lenne ami a fideszt is lehidaltatná.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!