Hivatalos: Budapest nézők előtt rendezne Eb-meccseket

2021. április 09. 17:41

A mérkőzéseket ugyanakkor szigorú feltételek mellett rendezik.

2021. április 09. 17:41
null

Az UEFA közleményében kiemelte: köszönetét fejezi ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek az UEFA-val a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a COVID-19 világjárvány jelentette kockázatokat – írja az MLSZ honlapja.

A szabályok érvényesek

Nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

Önkéntes részvétel

A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

Nyitókép: mlsz.hu

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2021. április 10. 14:52
Gyilkos Csányi!
Torzo
2021. április 09. 23:34
Annyira szeretném tudni, hogy ti akik itt dühödten fröcsögtök és féltitek a nézők életét (is) hányan voltatok olcsón Zanzibárban, szépen tartjátok-e a távolságot a boltokban és nem álltok mások seggébe, használjátok-e a kihelyezett fertőtlenítőket a boltokban és másutt, mostok-e kezét gyakrabban (a szátokkal együtt) és segítettetek-e pl. idős beteg embereknek bevásárolni hogy ne menjenek ha lehet üzletekbe. Gondolom két gyűlöletböfi között erre is volt idő.....
doderer
2021. április 09. 22:40
Végülis megvolt a rendelet, hogy április 19.- n nyitnak az iskolák.Aztán meg mégsem. A teltház is majd azt jelenti, hogy 30 százalék. Úgyse jelentenek semmit a szavak, a felcsúti stadion 200 nézővel is mindig teltházas.
illiberator
2021. április 09. 21:35
Egyedül BP vállalta be a 100%-os nézőszámot. Max annyi előnye van ennek, h a focifantikusok is beoltatják magukat (oltásigazolás). Így legalább, ha majd ősszel egykupacban maszk nélkül őrjöngenek, akkor kevesebb embert fertőznek le, mint 1 évvel korábban. Kis dolgoknak is örülni kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!