Az indiai variáns ellen is védhet a Pfizer

2021. április 28. 13:03

A BioNTech-vezető szerint „nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag szűkössége miatt. Szerinte jó munkát végeznek.

2021. április 28. 13:03

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina – mondta a német cég vezérigazgatója szerdán. Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója, egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és nem aggódnak, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.    

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy

vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, vuhani változattal szemben,

amely ellen eredetileg kifejlesztették – mondta. Szólt arról is, hogy az „irigység kultúrájának” kialakulásához vezethet, ha túl korán és „diszkriminatív” módon lazítják a járványügyi korlátozásokat. Hangsúlyozta azt is, hogy „nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt. Mint mondta, a brüsszeli testület „nagyon jó munkát végez”.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. április 28. 21:14
'védhet'... 'vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, vuhani változattal szemben' bullshit a négyzeten...a vuhanira állitólag 95%os mitől lenne jobb a mutációra?, miért haltak meg magyaro.on 175en a második pfizerv után?...komolytalan cég...
MZXX
2021. április 28. 14:24
Kéz kezet mos.
balbako_
2021. április 28. 14:06
Is. És a többi vakcina is.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. április 28. 14:05
Nálunk is ez lenne ha a moslékellenzék lenne hatalmon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!