Ujhelyi István online sajtótájékoztatóban bírálta a kormányt

2021. március 18. 10:16

Az MSZP-s EP képviselő arra vár választ, hogy pályázik-e a kormány az uniós munkahelyvédelmi alapra.

2021. március 18. 10:16
null

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője továbbra is arra vár választ a kormánytól, hogy pályázik-e az uniós munkahelyvédelmi program maradványösszegére.

A szocialista politikus csütörtöki online sajtótájékoztatóján bírálta a kormányt, amiért hetek óta nem ad érdemi választ ezzel kapcsolatos megkereséseire. Emlékeztetett: az Európai Unió munkahelyvédelmi programjának (SURE) első körében a magyar kormány mindössze 504 millió eurót tudott lehívni, más országoknál jóval kevesebbet. Ezért – folytatta – hónapok óta arról próbálja meggyőzni a kormányt, hogy nyújtson be pályázatot a még fennmaradt 9,7 milliárd eurós keretre.

Hangsúlyozta: ha a maradványösszegből Magyarország egymilliárd eurót – mintegy 360 milliárd forintot – el tudna „hozni”, akkor abból meg lehetne segíteni több százezer olyan munkavállalót, aki most bér nélkül maradt vagy csak minimális támogatást kap a kormánytól. Így taxisok, bezárásra kényszerült virágosok, fodrászok, a vendéglátó vagy a szolgáltató szektorban dolgozók akár 80 százalékos bértámogatást kaphatnának európai uniós segítséggel – tette hozzá.

Ujhelyi István úgy fogalmazott: propaganda helyett több munkát vár el a kormányzattól, valamint azt, hogy legyenek őszintébbek és megértőbbek azokhoz, „akiket nem visz a NER különgépe se Dubaiba, se máshova”.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2021. március 18. 12:02
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a SURE keretében folyósított források, hosszú lejáratú hitelek. Kérdésként merül fel, hogy mennyivel olcsóbb a pénzpiaci forrásoknál.
Berecskereki
2021. március 18. 11:14
Máskülönben Ujhelyi EP képviselő. Miért nem az unióban teszi fel a kérdéseit. Egyébként is a tavalyi magyarországi pályázatnál húzták-halasztották a jóváhagyást, miközben a többiek már fel is használhatták. https://hu.euronews.com/2020/10/05/elakadt-a-bizottsagban-a-magyar-munkahelyvedelmi-program-elbiralasa
zakar zoltán béla
2021. március 18. 11:08
mint egy brigádvezető a Pacska parti moszatszedők csapatából...
civis72
2021. március 18. 11:07
Ez a faszkalap is Dubajozik.. Hé putyi ...adjak kölcsön 30 ezret repjegyre ? ...mehetsz te is anyádba https://www.bravofly.hu/repulojegy/olcso/dubai
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!