Szlávik: Mintegy öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora

2021. március 17. 09:47

Az ok a brit variáns, ami súlyosabb betegséget okoz.

2021. március 17. 09:47
null

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.  Szlávik János elmondta, a brit mutáns veszélyesebb variáns, ezért jut nagy szerep a védekezésnek. Az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára – emelte ki.

Veszélyesebb a brit mutáns

A szakemberek megállapították, hogy a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a „klinikai kép”, ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is.

Kitért arra: a beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a betegség ellen immunisak csoportját. A fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban elkapták a betegséget. „Azonban a koronavírusra jellemző, hogy újra lehet fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek vagy nem védettek a fertőzéssel szemben” – hangsúlyozta Szlávik János.

„Mi fogunk győzni”

Szlávik hozzátette: bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy „mi fogunk győzni”, csak az, hogy mikor.

Kérdésre elmondta azt is, az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását több országban is felfüggesztették, hogy megvizsgálják, van-e súlyos mellékhatása, okoz-e vérrögképződést. Magyarországon egyelőre nem volt olyan adat, amely ezt alátámasztotta volna – fűzte hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott ember is megfertőződik.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2021. március 17. 11:29
1128an vannak lélegeztetőn,mikor Merkely Béla szerint a határ,amit elbír hosszú távon az egészségügy,1000fő. Minden idők legkorruptabb kormánya vezeti az országot.
kunfia
2021. március 17. 11:25
Itt van 1millió beoltatlan vakcina,és találjátok ki mennyit oltottak el töketlen kormányunk vezérletével tegnap? 57540et. Ennek a csőcseléknekk addig volt fontos a vakcina,ameddig dicsekedni lehet a mennyiségen,de legfőképp túlárazni ,és meg lehet tömni az istenükkel,a PÉNZZEL a rokonok zsebét.
kunfia
2021. március 17. 11:17
Halálgyár. Minden idők legkorruptabb miniszterelnöke a miénk.
békalepcse
2021. március 17. 10:53
Sajnos ismerettségi körömben is igen soka fertőzött, egyenlőre senki nincs kórházban, de nem tettszik a helyzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!