Ezt a terápiát olyanok kaphatják, akik még a fertőzés korai stádiumában járnak, de arra lehet számítani, hogy a betegség súlyosbodni fog náluk a meglévő alapbetegségük miatt. Ezek a betegek egy egyórás intravénás antitestterápiát kaphatnak, amivel meg lehet akadályozni, hogy kórházba kerüljenek – mondta Szlávik János. Rámutatott, eddig több mint 40 páciens kapott ilyen terápiát, közülük csak ketten kerültek kórházba, tehát így csökkenteni lehet az egészségügyi intézmények leterheltségét is.
A favipiravir nevű vírusellenes gyógyszerről azt közölte, a legjobb eredményeket akkor lehet elérni vele, ha olyanoknak adják, akik a fertőzés korai stádiumában vannak. „Ilyenkor ez a készítmény – öt-tíz napon át alkalmazva – megrövidíti a betegség lefolyását, csökkenti a vírusürítést és néhány esetben megakadályozza, hogy az illető kórházba kerüljön” – fejtette ki a főorvos. Szlávik János jelezte, a favipiravirból az elmúlt napokban már több mint tízezer dobozt írtak fel a háziorvosok.
Elmondta azt is, már több mint 300 millió oltóanyagot adtak be a világon a koronavírus ellen, ami egy olyan nagy szám, hogy előfordulhat súlyos mellékhatás gyanúja. Ezeket természetesen ki kell vizsgálni, de a főorvos úgy látja, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák egyikénél sem merült fel olyan tény, ami miatt meg kellene szakítani az oltást. Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi átoltottsági helyzet még nem elegendő ahhoz, hogy a járványt érdemben befolyásolja, ezért mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon a kormányzati oldalon a vakcináért.
Szlávik János szerint még néhány hétre van szükség a 2-3 milliós átoltottság eléréséhez, ami már egy kicsit befolyásolhatja a járvány lefolyását, a járvány megállításához azonban a lakosság 60-70 százalékát kell beoltani.
(MTI)