Karikó Katalin keményen beszólt vakcina-ügyben az amerikaiaknak

A magyar kutató szerint az amerikai támogatások megvonása miatt nem áll le az mRNS vakcina fejlesztése.

A beoltottsági arányt tekintve Magyarország már a harmadik helyen áll az EU-n belül.
„Hazánk népességének közel 7 százaléka már be lett oltva. Mindez komoly eredmény annak fényében, hogy az EU vakcinabeszerzése továbbra is akadozik, a hazai baloldal pedig – Gyurcsány Ferenc pártjával az élen – rendszeresen a keleti vakcinákat támadja.
A nagyüzemi oltás azután indulhatott el Magyarországon, hogy a kormány látva az akadozó brüsszeli vakcinaellátást, már januárban megállapodott Oroszországgal és Kínával. Ennek köszönhetően Magyarországon lényegesen meghaladja az uniós átlagot a beoltottak aránya, ami a legfrissebb elérhető adatok alapján még mindig csak 5 százalék alatt van. Magyarországot Málta és Dánia előzi az unión belül.”