Rétvári szerint nagyjából 4,4 millió beoltottnál tartanánk, ha olyan ütemben érkeznének az EU által lekötött vakcinák, mint a keletiek

2021. március 30. 20:13

Még ma újabb Szputnyik-szállítmányt várnak a reptéren.

2021. március 30. 20:13

Még ma megérkezhet Magyarországra újabb negyedmillió adag Szputnyik V oltóanyag – derült ki Menczer Tamás bejegyzéséből, amelyet a Magyar Nemzet szúrt ki. Az államtitkár egy fotón mutatta meg követőinek, milyen lesz az esti napirendje. Íme:

Közben Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy „2,4 millióval több embert tudtunk volna eddig beoltani, hogyha az uniós, Magyarország által lekötött mennyiségű vakcinák beszállítása ugyanilyen ütemben halad”. Az EMMI miniszterhelyettese emlékeztetett, hogy míg az EU-n keresztül rendelt mennyiségnek csak a nyolc százaléka, addig a keleti vakcináknak már majdnem az egyharmada megérkezett.

Az államtitkár bejegyzéséből az is kiderült, Magyarország jóval több vakcinát rendelt a közös EU-s beszerzésen keresztül, de sajnos ezeknek az oltóanyagoknak a leszállítása egyelőre akadozik.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. március 31. 01:05
A csatornapatkányok megint védik azt az EU beszerzést, amit az EU mind a 27 országa bírál. A mai nap sem volt a csatornapatkányok napja, miután Ausztria 1 millió orosz vakcinás szerződést jelentett be.
turáni sólyom
2021. március 30. 20:31
Az EU brüsszeli bürokráciája egy szarkupac! Szerencsére erre már más EU tagok is rájöttek. Ausztria 1 millió Szputnyik V-t rendelt..... a szlovák 2 millió után..! Lesz itt még számonkérés!
kunfia
2021. március 30. 20:30
Orbán megint hazudik. Most két vakcinát vesznek egynek tolvajék,de a beoltottakat minden esetben 2nek írják be . Micsoda hazudós banda ez... Akkor nézzük,hányat oltottak ezekből el?Ma az hangzott el,hogy 2milliót,de ebből 2őt talán 600ezernél sikerült.
states
2021. március 30. 20:30
Ami egészen elképesztő, hogy senki nem meri nevén nevezni azt, hogy a brüsszeli bürokraták miatt emberek ezrei halnak meg Európa-szerte, azaz hogy gyilkosok. És nem dörgölik percenként Ursula és a többiek orra alá, hogy az unión kívüli Szerbia, Anglia, Izrael gyakorlatilag átoltotta a lakosságát, miközben az unió átoltottsága 10 százalék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!