A Magyar Nemzet összesítése szerint míg 2019 őszén a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat 23,1 millió forintot költött jogi költségekre, addig 2020-ban ez az összeg már legalább 119,67 millió forintot tett ki. Ez az összeg több mint a duplája annak, amennyit az előző, fideszes városvezetés költött jogi megbízásokra évente.
A költségek legjelentősebb része a Czeglédy Ügyvédi Iroda megbízásaiból tevődik össze:
három szerződés szerint összesen 47,7 millió forintot fizetett ki nekik az erzsébetvárosi önkormányzat
különböző feladatokra 2020-ban. Czeglédyék vitték például a sajtó-helyreigazítási ügyeket, valamint átvilágították az előző kerületvezetés által kötött megbízásokat. Mindemellett az ügyvédi iroda számos egyéb területen is segédkezik: az önkormányzat ellen – és általa – indított perekben képviseli, okiratokat szerkeszt, véleményez, munkajogi tanácsokat ad és még hosszan lehetne sorolni feladatait. A lap úgy tudja, hogy az önkormányzat épületében Czeglédyéknek külön irodahelyiségük is van.
A pénzből jutott bőven a DK-s, MSZP-s holdudvarnak is. Esetenként Litresits András MSZP-közeli ügyvéd jár el olyan ügyekben, amikor a Czeglédy Ügyvédi Iroda valamiért akadályoztatva van. Több mint tízmillió forintos megbízást kapott a Bálint, Kállai és Kende Ügyvédi Iroda. Érdekesség, hogy ennél az ügyvédi irodánál is dolgozik