4,5 millióra büntették a március 15-ei tüntetés szervezőit

2021. március 19. 20:41

A járványügyi veszélyhelyzetben gyűlések szervezése, tartása, azokon való részvétel is komoly szankciót von maga után – áll a rendőrség közleményében.

2021. március 19. 20:41
null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összesen 4,5 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk szervezése, illetve megtartása miatt – közölték a rendőrség honlapján pénteken.

Mint közleményükben is áll, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos, így a gyűlésen történő részvétel is szankciót von maga után. A résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

Mint beszámoltunk róla, a nemzeti ünnepre több csoport is demonstrációt szervezett. Tüntetett a budapesti belvárosban a Mi Hazánk, Toroczkai Lászlóék, a Le az Adók 75%-val Párt és mások is.

Nyitókép: YouTube

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2021. március 20. 08:23
Semmi szükség nem volt a Mi Hazánk féle cirkuszra!
Atilla
2021. március 20. 07:41
Fejenként kell ezeket ennyire büntetni,szigoruan ! ! !
Naggy
2021. március 20. 04:55
Mindennapi féknyúzunkat add meg nekünk ma: A kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány 19 lapja tett közzé egyszerre helyreigazítást pénteken. Szinte az összes vidéki lapban megjelent a Mediaworks központi szerkesztőségétől kapott kamuhír, így mindet helyreigazító közlemény publikálására kötelezte a bíróság. Az alábbi szöveggel: "2021. március 9. napján e felületünkön közzétett Dobrev először hazudott, most pedig nagyon beteg című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy dr. Czeglédy Csaba arra hivatkozva nem jelent meg a bíróság előtt, hogy elkapta a koronavírust. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Czeglédy Csabát nem idézte tárgyalásra a bíróság, így azon megjelennie sem kellett."
kiss.istvan770
2021. március 20. 00:00
Kevés! A mai napon Magyarország népesség arányos oltottságban Európa második helyén áll, ez jó eredmény. Az egymillió főre jutó halálozásokban viszont Európában a hetedik helyen állunk, ráadásul az ellenzékiek azt a hazugságot terjesztik, hogy az egész világon hatodikak vagyunk. Az utóbbi rossz eredmény 100%-ban az ellenzék oltás ellenes propagandájának, a vírus tagadóknak és a születetten felelőtlen embereknek köszönhető. Budapest utcáin minden harmadik ember nem hord maszkot, nem tartja be a 2m-es távolságot. Ellenzéki pártok rendszeresen tüntetéseket szerveznek, ahol körbe fertőzik egymást, aztán tovább adják a családjuknak, barátaiknak és kollégáiknak. Ideje lenne, hogy a felelőtlen vírusterjesztők felfogják, hogy amit csinálnak az potenciális gyilkossá teszi őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!