Ki ne emlékezne a vizitdíj elleni tombolásra

„Vajon milyen szakmai jövője lenne egy utasszállító repülőgép pilótájának, ha azokban a percekben kezdene hozzá az utasok ülésrendjének átszervezéséhez, amikor a repülőgép éppen kavargó légörvénybe kerül? Vagy meddig maradhatna kapitány a hajón az, aki akkor rendeli eligazításra a legénységet, amikor ők viharba kerülve, éppen a hatalmas hullámokkal küzdenek. Feltételezem, hogy a hajóskapitányt a tengerbe hajítanák, a pilótát pedig a székéhez kötöznék a landolásig.

A válságkezelésről szóló alapfokú pszichológiai, vezetéstudományi szakkönyvek első fejezetében olvashatunk arról, hogy válság idején a legfontosabb vezetői teendő annak biztosítása, hogy a rendszer stabil maradjon és a lehető legkevesebb változás történjen benne.Az a vezető, aki válság idején kezd hozzá a rendszer gyökeres belső álalakításához, totálisan alkalmatlan a feladatára. Márpedig nálunk éppen ez történik.

Orbán Viktornak és kormányának éppen 10 éve lett volna, hogy átalakítsa az egészségügyi rendszert, ami nemcsak azért lett volna indokolt, mert már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a végóráit éli, hanem azért is, mert hatalomra kerülésében jelentős szerepe volt annak az általa kezdeményezett népszavazásnak, amellyel megakadályozta az előző kormány által elindított egészségügyi reformot.

Ki ne emlékezne a 300 forintos vizitdíj elleni tombolásra, amelyet a Fidesz politikusai szítottak? Akkoriban ellenzékként a jelenlegi kormánypárt minden racionális változtatási szándékot elkaszált, még a kórtermekben a betegek érdekében elhelyezett széfekre is ágyúval lőttek, hihetetlen indulatokat szítva akadályoztak minden változtatást, amely ésszerűbbé, betegközpontúbbá és finanszírozhatóbbá tette volna az egészségügyet.”