amelynek élére az MSZP korábbi kommunikációs igazgatóját, a Népszabadság egykori főszerkesztőjét, Murányi Marcellt nevezte ki, aki 2020 májusa óta Murányi Horváth Csaba önkormányzatának kommunikációs tanácsadóként is dolgozik, bruttó 350 ezer forintért.
Havi 500 ezer forintot egy régi bajtársnak is ki tud fizetni az önkormányzat: tavaly ősszel beszámoltunk arról, hogy az MSZP egykori országgyűlési képviselője, Horváth Csaba polgármester volt frakciótársa, Gúr Nándor cége ekkora összeget kap minden hónapban az önkormányzat cége, a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. „belső ellenőrzéséért”.
Horváthék emellett egy másik MSZP-s politikussal, Békefi Lászlóval, az önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságának külső tagjával is kötöttek szerződést. A politikus a bizottsági tagságáért járó 90 000 mellé – havonta 300 000 forintot kap az önkormányzattól a kerület közérdekű adatairól szóló rendeletben foglalt kötelezettségek – többek közt az adatok nyilvánossá tétele – ellenőrzéséért.