Hiába fejeződött be a Rác fürdő felújítása 2010-ben, az elhúzódó jogi és pénzügyi viták miatt azóta sem nyitott ki újra, sőt, állapota időközben olyannyira leromlott, hogy ismét felújításra szorul – írta meg a PestBuda. Hozzátették: a felszámolás alatt álló Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló épületet most a hozzá tartozó szállodával együtt 5,1 milliárd forintért bocsátják árverésre.
Árverésre bocsátja a Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló Rác fürdő és a hozzá tartozó szálloda épületét a céget felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. – derül ki a nemrég közzétett árverési hirdetményből, írják. Eszerint a Gellérthegy lábánál lévő, a Hadnagy utca 8-10. szám alatti épületegyüttest, amely a 3333 négyzetméteres fürdőből és a 2070 négyzetméteres szállodából áll, majdnem 5,1 milliárd forintos (pontosan 5 088 240 000 forint) kikiáltási áron hirdették meg. Az árverés március 26-án indul és április 12-én zárul le.