Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Arató Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy a szülők kerüljenek lehetetlen helyzetbe a kormány átgondolatlan intézkedései miatt.
A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a koronavírus-járvány miatt gyermekükkel otthon maradó szülők a teljes bérüket kapják meg az államtól – mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Arató Gergely kifejtette, azt is szeretnék elérni, hogy az iskolák bezárása miatt otthon maradásra kényszerülő szülőknek kiemelt munkaügyi jogai legyenek, hogy biztonságban lehessen az állásuk. A DK politikusa úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy a szülők kerüljenek lehetetlen helyzetbe, amiért a „pánikkormány átgondolatlan intézkedései súlyos harmadik hullámba sodorták az országot”.

(MTI)