Bár elítélték Czeglédyt, indulhat az előválasztáson

2021. március 01. 07:56

A DK-s politikusra jogi értelemben már nem vonatkozik a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezménye.

2021. március 01. 07:56
null

A Momentum és az LMP is tiltakozott 2019-ben, amikor DK-s önkormányzatok a korábban elítélt Czeglédy Csabát bízták meg a jogi átvilágítással, most viszont szó nélkül aláírták a Czeglédy-klauzulát az augusztusban induló jelöltválasztás kapcsán, így indulhat az előválasztáson, számol be a Magyar Hírlap.

A feddhetetlenségi nyilatkozattal a Gyurcsány vezette baloldal jelöltjeinek tisztaságát igyekszik bizonygatni, de már az első pillantásra látszott, hogy kilóg a lóláb. Valójában Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltségét készítették elő. A dokumentum második pontja úgy szól, csak olyanok indulhatnak, akikre nem húzható rá a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezménye.

A korábban egy év négy hónap börtönbüntetésre – végrehajtásában három évre felfüggesztve – ítélt szombathelyi politikus bűncselekményére – elévülés miatt – jogi értelemben már nem vonatkozik a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezménye.

(Fotó: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. TI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuskó Hopkins
2021. március 01. 15:12
Következmények nélküli ország
Anonymtalan
2021. március 01. 11:00
Brazil vándorpók oszt kész!
EMM195
2021. március 01. 10:52
Gyurcsányi egyszer már kibekkelte a számonkérést. Valószínűleg a Ceglédi segítségével. Most viszonozza, ezért kell a korai előválasztás, hogy jelöltként ne indulhasson a bírósági eljárás májusban. Törvényt kellene változtatni, mert világ szégyene, hogy ez a nyomorult csaló megússza, el fog évülni a büntethetősége.
bagira
2021. március 01. 10:40
Fidesz kormány választás előtt rendeletet hozhatna hogy ilyen Czeglédi féléket közszerepléktől eltiltják. .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!