Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Budapest Pride: Azok a jelöltek nyerjék az előválasztást, akik a legjobban tudják képviselni az LMBTQ-közösség érdekeit.

„Közös célunk, hogy minél több választókerületben
azok a jelöltek nyerjék az előválasztást, akik a legjobban tudják képviselni az LMBTQ közösség érdekeit”
– írta a Budapest Pride.

Jakab Péter a mai telexes interjújában nyilatkozott a szivárványcsaládok jogairól. Azt mondta: „soha nem fog azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”. Úgy tűnik, hogy a Jobbik-elnök megfogalmazása nem nyerte el az LMBTQ-közösség tetszését. A Budapest Pride szerint ez pont ugyanolyan beszéd, mint amikor Orbán Viktor 2016-ban a Politiconak adott interjújában a jogegyelőség kérdésében almákról és körtékről beszélt.
„Jakab ahelyett, hogy visszaadná a szakemberek kezébe a döntést, ideológiai alapon döntene arról, hogy ki váljon örökbefogadó szülővé” – írta közösségi oldalán a Budapest Pride, majd hozzátették: „Mi pedig továbbra is ki fogunk állni amellett, hogy a család az család, a tisztelet és az emberi méltóság mindenkinek jár, és
semmilyen pártnak nem oké az LMBTQ-emberekkel szembeni előítéletekre kampányt építeni”
– fogalmazott a mozgalom.
Címlapkép: Jakab Péter és a Budapest Pride. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd