Von der Leyen: A tagállami kormányok engedélyezhetik oltóanyagok használatát

2021. február 05. 12:59

De ilyenkor a felelősséget nem a gyártó, hanem a kormányok viselik – mondta az Európai Bizottság elnöke.

2021. február 05. 12:59

„Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelősséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki lapinterjúban az oltási kampány Magyarországon alkalmazott megoldásairól.

Elhanyagolt tömeggyártás

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője a Süddeutsche Zeitung című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a vakcinabeszerzés egy sor ügyében másként kellett volna eljárni. Ugyanakkor Brüsszel a tagállami kormányokkal együtt alakította a folyamatot, a gyártókkal folytatott tárgyalásokat felügyelő testületbe minden tagország delegált képviselőt. „A tavaly június óta működő és havonta öt-hétszer ülésező, úgynevezett irányító bizottság egyetlen döntést sem hozott a 27 tagállam teljes egyetértése nélkül” – mutatott rá Ursula von der Leyen.   

Arra a kérdésre, hogy mit kellett volna másként csinálni, kifejtette, hogy nagyon erősen összpontosítottak a vakcinafejlesztésre, vagyis arra, hogy lesz-e egyáltalán védőoltás a SARS-CoV-2 ellen, és „visszatekintve” már látható, hogy sokkal többet kellett volna foglalkozni „a tömeggyártás kihívásaival”.  „Új szállítási láncok kialakítása, a termelés elindítása: ezt kellett volna korábban megtennünk” – mondta a német kereszténydemokrata (CDU) politikus, hozzátéve, hogy a vakcinafejlesztés a vártnál korábban ért célba, és így „a tudomány megelőzte az ipart”, ami ugyan „rendben van”,

Izrael vs. EU

Az engedélyeztetésről elmondta, hogy a brit kormány egy mindössze 24 óráig tartó eljárás révén, szükséghelyzeti engedéllyel vezette be az első vakcinát, ami azzal jár, hogy a termékkel kapcsolatos felelősség a gyártóról átszáll a kormányra. „Az EU-ban nem rövidítették le a használati engedélyt megelőző vizsgálatot, amelyben a termék hatékonyságát és biztonságosságát ellenőrzik” – fejtette ki a bizottsági elnök, aláhúzva, hogy szerinte ezt helyesen tették, mert

egy oltóanyag beadása azt jelenti, hogy „biológiailag aktív anyagot juttatnak az ember szervezetébe, ami hatalmas felelősség”.   

Azzal kapcsolatban, hogy Izraelben is jóval gyorsabban halad az oltási kampány, mint az EU-ban, elmondta, hogy az ütem lenyűgöző, de az izraeli kormány ezt úgy érte el, hogy átadta az emberek egészségügyi személyes adatait az érintett vállalatoknak. „Ilyesmit soha nem tennénk az EU-ban” – hangsúlyozta. A többi között hozzátette: „ha tudtam volna, milyen nehézségek adódnak a termelés ingadozásai miatt, figyelmeztetnem kellett volna, hogy nem megy majd minden simán rögtön az elejétől fogva”. El kellett volna magyarázni az embereknek, hogy az oltási kampány halad, de lassan, mert egy teljesen új eljárás fennakadásokkal és csúszásokkal jár. Azonban "alábecsültük, hogy milyen komplikációk léphetnek fel". Korábban kellett volna tudni, hogy a vakcinagyártási folyamat stabilizálódását erőteljes kezdeti ingadozás, „hullámvasutazás” előzi meg - fejtette ki az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy „ezért lehet bírálni minket”.

(MTI)

(Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. február 06. 13:11
ócska alak
zakar zoltán béla
2021. február 05. 18:23
drbubó
TOM66
2021. február 05. 18:13
Ez a hülyeséget meg honnan vetted fonderlájen elvtársnő?
u.cserkész
2021. február 05. 18:08
Ursula, egyszer megmutattad egy videón, hogy miként kell kezet mosni. Maradj meg ezen a szinten, akkor nem égsz le.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!