Toroczkai üzent Pörzsének: Akiket igazán szánalmasnak tartok, azok a magadfajták, Sanyi

2021. február 26. 14:38

Arra is megkérte egykori harcostársát, hogy a Nemzeti TV-ből vegyék ki a nemzeti jelzőt, mert „ahhoz nektek már semmi közötök”.

2021. február 26. 14:38
null

A Jobbik tévéjében butázta a magyarokat Pörzse Sándor és Havas Henrik – számoltunk be mi is a nagy port kavaró tévéműsorról tegnap.

„Ennyiszer becsapni egy népet, mint ahányszor a magyart becsapták, nem lehet, csak akkor, ha buta. Nem tudok mást mondani” – mondta Pörzse Sándor az N1TV műsorában, az ominózus okfejtés a 20. percnél kezdődik. Mint mondta, sokáig azt hitte, hogy a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”.

„A magyar az buta”

– mondta egyetértésben Havas Henrik, majd azt fejtegette, hogy Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket „lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr”. 

„És ezek most gyűlölik Budapestet, amelyik valóban világváros, valóban multinacionális, valami egészen elképesztő kulturális háttere van, és ezek a parasztok ezt nem bírják elviselni” – tette hozzá Havas Henrik.

Az eszmecserét kiszúró Vasárnap.hu hozzáteszi: Pörzse Sándor az Echo TV-n gyártott régebben műsorokat, majd Magyar Gárda-alapító és jobbikos országgyűlési képviselő lett, valamint a Jobbikhoz kötődő radikális lap, a Barikád főszerkesztőjeként is dolgozott.

Nem is késett sokáig a reakció Pörzse egykori politikai közösségéből: Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke You Tube-videóban üzent egykori harcostársának, valamint Havas Henriknek.

„Sanyi, te, aki 2010-ben olyan nagy magyar voltál, és ennek köszönhetően rengeteg pénzt kerestél, – a Jobbikon keresztül milliókat vágtál zsebre – az általad lenézett és butának tartott magyarok munkája hite, reménye és az adóforintjai által. Most, amikor már nem keresel olyan sok pénzt, mert tönkre tettétek ezt az egykori nemzetei pártot, most hirtelen lenézed és butának nevezed ugyanezt a magyar népet” – mondta a videóban a Mi Hazánk elnöke, aki kiemelte: voltak olyan pillanatok, amikor ő is haragudott a nemzettársaira, de „ti a legnagyobb lelki nyugalommal beszéltetek úgy a magyarságról, olyan lenézéssel neveztétek butának azt a magyarságot, amely a világtörténelemben páratlan kulturális örökséget hozott létre, amely pont a kreativitásáról volt híres mindig, akkor az jutott eszembe, hogy tudom tisztelni azt a szerbet, románt, szlovákot, cigányt vagy zsidót, aki büszke arra, aminek született”.

„Akiket igazán utálni tudok, akiktől hányni van kedvem, azok a magyarok, akik magyarnak születtek, de megtagadják a saját népüket, csak azért, mert nem jól hoz már nekik a nagy magyarságuk. Akiket igazán szánalmasnak tartok, azok a magadfajták, Sanyi” – üzent Toroczkai, megkérve Pörzsééket, hogy a Nemzeti TV-ből vegyék ki a nemzeti jelzőt, mert „ahhoz nektek már semmi közötök”.

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2021. március 01. 18:14
Tudod Toroczkai mielőtt bárkit is a szádra veszel, tedd nagyító alá a Dórikádat! A Jobbik egyszer vágta át az embereket, míg te, ti kétszer! Senkiháziak!
Robur
2021. február 28. 13:07
Tóthlacikának meg kell dolgozni orbán kisnyilasa címért.
barany
2021. február 28. 10:14
Ez a Pörzse mindig egy hitvány szarházi karrierista volt.
01234567890
2021. február 27. 15:26
Semmi köze amit írok a videóhpz. A nagy magyar toroczkás és néhány hülye annak idején feldúlta a TV-t, autókat és kukákat felgyújtva okozva néhány 10 milliós kárt az igazi hazafi. A felelősségre vonástól fo.nak, az okozott kárt természetesen az állam az adóból rendbe hozza. Laca mikor fizeted ki az okozott kárt? Lacuska mikor állsz ezért bíróság elé? Lacka a ti balhétok után lépett fel keményen a rendőrség, közvetve felelősök vagytok a rendőrök gumilövedékeiért és lovas rohamaiért. Szarháziak gyülekezetét vezeted.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!