Úgy tűnik már érvényét vesztette Horn Gyula Szanyi Tiborhoz intézett, szállóigévé vált mondata, „Egyedül vagyunk, Tibor!”. A „kapitány” már nincs egyedül, legalábbis új pártja, az Igen Szolidaritás (ISZOMM) legfrissebb közleménye szerint, amelyben arról számolnak be, hogy már
több, mint százan jelentkeztek az általuk meghirdetett országgyűlési képviselőjelölt-állítási pályázatára.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az ISZOMM a Facebookon meghirdetett kampányban toboroz országgyűlési képviselőjelölteket a 2022-es választásra. A párt közleményében azt írja, a Balodal előválasztása című pályázatukra jelentkezőkből a párt országos koordinátorai húsz főt választottak ki, akik részt vesznek a február közepén szervezendő második meghallgatáson. Itt a jelöltek immár személyesen találkoznak a párt vezetőivel, majd kommunikációs gyakorlaton vesznek részt, illetve elkészülnek az első fotók és videók. Az Igen Szocializmus című pártprogram kiemelt része az eseménynek – közölték.