Döntött az Alkotmánybíróság: nem lesz népszavazás az olimpiáról
Alaptörvény-ellenes az olimpia rendezéséről szóló fővárosi helyi népszavazást hitelesítő kúriai végzés az Alkotmánybíróság szerint.
Schmucknak megvolt a véleménye az ellenzéki összefogásról is, amely szerinte a szélsőjobboldal térnyerését segíti elő.
A Pesti TV vendége volt Schmuck Andor, aki pártpolitikával már öt éve nem foglalkozik, de véleménye azért még van. A Politikai Hobbistában beszélt is az aktualitásokról, így arról is, hogy Hadházy Ákos politikai haszonszerzésből támadja az országos tisztifőorvost egy kósza e-mail miatt, Szél Bernadett pedig fel is jelenti az országos tiszti főorvost.
Schmuck szerint a „politikának van egy olyan szintje, ahova nem szabad lesüllyedni. Ide tartozik, hogy nem perelünk be tisztifőorvost pandémia idején, nem perelünk be tűzoltót, amikor oltja a házat”.
Hozzátette: ezzel szemben Hadházy Ákossal az élen vannak olyan magyarországi politikusok, akik a közös listán elfoglalt jobb helyért – vagy pusztán azért, hogy bizonygathassák, mennyit dolgoznak – képesek Müller Cecíliát is beperelni, aki ráadásul nem is politikus, hanem szakember. Schmuck Andor kitért arra, hogy a szépkorúakat különösen nyugtalanítják, elbizonytalanítják az ilyen történetek; eleve mentálisan is rosszabb helyzetben vannak a bezártság miatt, mindenféle híreket kapnak, és nem értik, ki és miért pereli a tisztifőorvost.
Mint példaként említette, a VII. kerületben működik Magyarország első zsidó közösségi televíziója, a Heti TV egy Wesselényi utcai művelődési házban. A Niedermüller Péter vezette önkormányzat a vírusjárványra hivatkozva úgy döntött, öt évre kiadja az ingatlant, a költözni kényszerülő Heti TV-nek azonban nem biztosít másik helyet. Mint kifejtette, pont az utóbbi gesztus elmaradása miatt válik gyanússá a történet: „belém bújik a kisördög, hogy mi van akkor, ha itt arról szól a történet, hogy ebbe a tv-be soha semmilyen körülmények között nem engedik be a Jobbik és a Mi Hazánk képviselőit, mert szélsőségesnek tartják. Véletlenül összejön ez az összeborulás, a közös lista, majd hirtelen ez a tv már nemkívánatos a kerületben”.
Szerinte ez a történet rávilágít arra, mire lehet számítani az ellenzéki összefogás esetleges győzelme esetén, amely azt a potenciális veszélyt hordozza magában, hogy a szélsőjobboldal fog politikai és kvázi közhatalmat gyakorolni és kapni.