Egyetemista lett Pankotai Lili: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kezdi meg tanulmányait

Az NKE padjait koptathatja az ellenzéki aktivista.

Szeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit.
Palkovics László az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék és Klinika rendezvényén arról beszélt, hogy a bevezetendő új felsőoktatási finanszírozási rendszerben
Ezt a három dolgot fogják hosszú távú szerződés keretében finanszírozni, így az alapítványi működési forma és az új finanszírozási rendszer is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar felsőoktatási intézmények versenyképesebbek legyenek – közölte.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője azt mondta, a kivételes teljesítmények kivételes eszközöket igényelnek, ezért a tárca a tématerületi kiválósági programban
Ebből 280 millió forintba került az új, csúcskategóriás, nagy felbontóképességű CT, amelyben a lovakat álló helyzetben, altatás nélkül is lehet vizsgálni – ismertette. Közölte azt is, hogy a fennmaradó összeget az intézmény állatgyógyászati kutatásaira fordítják.
(MTI)
(Címlapkép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond. Fotó: MTI/Varga György)