A magyar Országgyűlés a hétfői napon megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A törvény minősített többséget igénylő részét a képviselők közül 133 igen, 55 nem, és 1 tartózkodás mellett fogadták el. A Demokratikus Koalíció módosító javaslatát, amely a koronavírus elleni vakcinák közti szabad választásról szólt, az Országgyűlés leszavazta, mivel a kormánypárti képviselők szerint ez a lehetőség már eleve adott a magyar állampolgároknak.
Az ellenzék nem támogatta az újabb felhatalmazást, álláspontjuk szerint ugyanis a kormány a korábbi felhatalmazással „visszaélt”.
Varga Judit igazságügyi miniszter indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tett javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.
Az Országgyűlés által most megerősített kormányrendeletek hatálya 90 napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását. A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása hangsúlyozza: e megerősítés által az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.
Az Országgyűlés külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették. A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.
A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek. A törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon veszíti hatályát.
(Mandiner, MTI)
Nyitókép: Parlament.hu