Lovasi és Kispál újra együtt zenél

2021. február 27. 11:27

A koncerten hallható lesz az aznap debütáló régi-új szám, a Kispál és a Borz Jutka című dalának új változata.

2021. február 27. 11:27
null

Jutka, meg a többiek címmel ad online koncertet ad Lovasi András március 12-én a Trip hajón. Az eseményen, amelyet csak egyszer, élőben, valós időben nézhetnek meg a jegyvásárlók, fellép egykori zenész- és alkotótársa a Kispál és a Borzból, Kispál András gitáros. A koncerten hallható lesz az aznap debütáló régi-új szám, a Kispál és a Borz Jutka című dalának új változata, amely a készülő Lovasi-lemezen is szerepelni fog Kispál András gitárjátékával. A március 12-i esten színpadra lép Gábor Andor ütőhangszeres is – közölték a szervezők az MTI-vel.

A kommüniké kitér arra, hogy az új Lovasi-album tervezett címe Grand Hotel Halmahera lesz. A prózai részekkel kiegészített anyagon a dobok kivételével az énekes-gitáros játszik valamennyi hangszeren, illetve a Jutka új verziójában gitározik Kispál András. Azt már 2020 végén bejelentették, hogy a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing On Orfű fesztivál idei pótlásának részeként június 15-én (illetve egy esetleges újbóli halasztás esetén augusztus 24-én) külön napot rendeznek a rendezvényt a bérlet árával tavaly megtámogatók számára, és ezen több más előadó mellett Lovasi András és Kispál András is fellép. Kispál Lovasi 2018-as turnéjának siófoki koncertjén szintén fellépett, és Lovasi 2017-es orfűi 50. születésnapi eseményén, valamint az az évi novemberi Aréna-koncerten is ott volt. Előtte a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között háromszor adott koncertet a Fishing on Orfűn, és valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét.

A Kispál és a Borz, Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 1987-ben alakult, és a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adta búcsúkoncertjét. A pécsi csapatnak tíz stúdiólemeze, két koncertalbuma, egy válogatása, néhány maxija és két DVD-je jelent meg. Első hivatalos lemezük az 1990-ben kiadott Naphoz Holddal volt, utolsó stúdióalbumuk a 2004-ben megjelent Én, szeretlek, téged. A zenekarban az évek során Kispál és Lovasi mellett megfordult Ózdi Rezső (basszusgitár), Bräutigam Gábor (dob), Dióssy D. Ákos (billentyűs hangszerek), Tóth Zoltán (dob), Vittay Ferenc (gitár), Michael Zwecker (dob), Bóra Áron (dob) és Mihalik Ábel (dob).

(MTI)

(Fotó: Lovasi András énekel (j), mellette Kispál András gitáros a Kispál és a Borz együttes koncertjén a Fishing On Orfű fesztivál első napján, 2014. június 18-án.MTI Fotó: Sóki Tamás)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 28. 11:55
Beszólt, hogy szerinte xaraNER erre utálni kezditek. Így semmiben nem különböztök a posztmarxista anarcholiberálisoktól.
Zsolt75
2021. február 28. 08:41
Sose bírtam ezt a nyafogós hangú majmot.
Kormánypárti1
2021. február 28. 07:56
Jellemzően a balosok imádják Lovasi nyekergését. Aminek az az oka, hogy a balosoknak az a lételeme, hogy nyígnak, sírnak, lustaságukat, bénaságukat és tehetségtelenségüket csakis másokban, a szemét világban, környezetükben látják. Úgy vannak vele, hogy ha nem lenne ilyen szar a világ, akkor ők se lennének szarok, bénák és lusták. Pedig de. Nekik bármelyik világ se lenne jó, akkor is csak nyekeregni, másokra mutogatni tudnának.
szodabár
2021. február 27. 21:17
Ócska proli, nulla énekhanggal. Mint Kohn Zsuzsa elvtársnő. Mennyi tehetségtelen szar van a moslékban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!