Fülöp Gergely őrnagy elmondta: csütörtök reggel Csepelen, a Szent Imre téren várakozó 151-es buszon egy férfi késsel megsebesített egy nőt az arcán. A nőt könnyebb – nyolc napon belül gyógyuló – sérüléssel a mentők kórházba vitték. A BRFK nyomozócsoportot alakított az elkövető mielőbbi kézre kerítéséért, és néhány órán belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, egy 37 éves budapesti férfit – tette hozzá. Mint mondta, a férfi ellen körözést adtak ki, ellenőrizték a lakását, munkahelyét, és délután elfogták.
Az osztályvezető elmondta azt is, a BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt folytatja az eljárást a férfi ellen. Karácsony Gergely főpolgármester korábban arról írt közösségi oldalán, az elkövető késsel akarta levágni a nő arcáról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói demonstrációinak idején ismertté vált SZFE-maszkot.
(A nyitókép illusztráció. Forrás: MTI)