és azokhoz csatlakozni is lehet ugyanezen a felületen. Ugyanerre személyesen, az Általános Ügyfélszolgálati Irodán is lehetőség lesz – írták.
A budapesti polgári kezdeményezést a főjegyző az elintézhetőség szempontjából előzetesen vizsgálja és a meghatározott feltételek esetén teszi azt közzé. A rendelet lényeges elemei között említik, hogy a legalább tízezer támogatóval rendelkező kezdeményezés kezdeményezője a közgyűlés ülésén a vita kezdetén és utolsó előttiként, az előterjesztőt megelőzően hét-hét percben szólalhat fel, ezenkívül szükség esetén az ülés vezetője szót adhat neki. A sikeres kezdeményezésekhez kapcsolódó közgyűlési jegyzőkönyvek és egyéb dokumentumok elérhetővé válnak a kezdeményezési honlapon is.
A szabályozás szerint a benyújtott kezdeményezést vissza lehet vonni. Ha a visszavonás a kezdeményezés közzététele előtt történik, akkor annak a rendelet szerinti intézése véget ér, a kezdeményezést nem teszik közzé.
Ha a közzététel után vonja vissza a kezdeményező a kezdeményezését, ez nem akadályozza meg a további csatlakozók gyűjtését. Ilyenkor a kezdeményező neve lekerül a honlapról és öt nem illetik meg a kezdeményező jogai a továbbiakban, vagyis nem vehet részt a személyes egyeztetésen és nem szólalhat fel a közgyűlés ülésén. Ugyanakkor a kezdeményezés név nélkül továbbra is elérhető marad és ahhoz csatlakozni lehet, tízezer támogató elérése esetén azt a közgyűlés megtárgyalja – olvasható.
Az egyes kezdeményezésekhez csatlakozók adatait a Főpolgármesteri Hivatal csak korlátozott ideig kezeli, ezt követően azokat teljes körben törli, így az egyes ügyeket támogatók listáját a későbbiekben semmilyen formában nem kezeli a főváros.