A járványügyi szabályok súlyos megsértésére derült fény a komáromi Idősek Otthona és Otthonházában – írta közösségi oldalán a Komáromi Fidesz a Magyar Nemzet tanúsága szerint. A poszt szerint a helyi baloldal vezetője, Nemes Andrea (DK) a kisváros idősotthonában adott át védekezési eszközöket a személyzetnek, majd a december óta érvényben lévő látogatási tilalmat megszegve az intézményben készíttetett fotókat magáról.
A lap hozzátette: a baloldal 2019-es polgármesterjelöltje emberéleteket veszélyeztethetett a helyi Fidesz szerint. Bejegyzésükben azt írták, az idősotthon számára minden védőfelszerelés biztosítva van, érdekesnek tartják, hogy Nemes Andrea korábban hol közérdekű adatigénylésekkel, hol politikai hisztériakeltéssel folyamatosan akadályozta és támadta a helyi járványkezelést, amikor viszont politikai haszonszerzésből kell fotózkodni, egyből megjelenik.