V. Naszályi kerületébe költözik az MSZP-közeli Politikatörténeti Intézet – Böröcz László kiakadt

2021. február 06. 11:42

A fideszes országgyűlési képviselő szerint felháborító, hogy ezzel egyidőben „jog- és létbizonytalanságban tart sok száz kerületi polgárt” a párbeszédes polgármester.

2021. február 06. 11:42
null

Közösségi oldalán írt levelet V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesternek Böröcz László, a Fidelitas egykori elnöke. Az apropó az, hogy az MSZP-közeli Politikatörténeti Intézet havi nettó 24,5 ezer forintért költözhet be a kerületi Borsos Miklós Lakásmúzeumba.

Böröcz szerint a párbeszédes politikus „egyszemélyi döntését” „különösen felháborítóvá teszi, hogy ezzel egy időben továbbra is jog- és létbizonytalanságban tart sok száz kerületi polgárt, és a bérleti díjaik radikális emelésére készül”.

„Tehát az I. kerületiektől többletpénzt szedne be, miközben az utódpárti kutatókat a közvagyonból látja vendégül” – jelenti ki Böröcz László.

„Sokan gondoljuk úgy, hogy nem ezért újult meg néhány évvel ezelőtt a lakásmúzeum. Borsos Miklós évtizedekig titokban őrizgette otthon az ‘56-os forradalom személyes emlékeit. Mit szólna hozzá, hogy most Önök azokat költöztetik be egykori otthonába, akik a barikád másik, állampárti oldalán harcoltak?”írja a posztban Böröcz László.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pipas2
2021. február 08. 18:08
Ez a nő úgy néz ki mint egy elmebeteg!........szerintem az is!
retsag
2021. február 06. 21:40
Ki bírt erre a nőre szavazni?
Krupp Skya
2021. február 06. 17:49
És hogy vigyorog, kurva jól mutat majd a bordásfalon vagy a kötélen.
tevevanegypupu
2021. február 06. 17:37
Borsos Miklóst azért a kormánynak nem lenne szabad hagyni..ahogy nem lenne szaad hagyni Szarka kitüntetésének a visszavonásátés Soos elbocsájtását sem..Már írtam, ez nem demokrácia amit ezek csinálnak, ez anarchista szabotázs..Budapest az ország fővárosa és pont a fővárosban kell eltűrni ezeket? Mikor lesz végre rendszerváltás..A fővárosi önkormányzat is tele van bolsevikekkel..az ember szégyelli magát, ha valami eseményen megjelennek..olyan,mint amikor Gyurcsány volt az ország miniszterelnöke..legszívesebben letagadta volna a normálisabb ember, hogy magyar..Ugyan ez a helyzet az EP-ben az ellenzéki képviselőkkel..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!