A baloldali pártok a szakértők véleménye ellenére intenzíven kampányolnak a kormány által vásárolt kínai és orosz vakcina ellen, sőt jelentős – több millió forintos – összeget költve Facebook-hirdetésekre is, növelni próbálják a magyarok oltóanyagokkal szembeni bizalmatlanságát, írja a Magyar Nemzet. A rekorder ezen a téren a DK, a párt milliós tételben fizetett oltásellenes bejegyzések hirdetéseiért a Facebook hirdetéstárán fellelhető adatok szerint.
Gyurcsány Ferenc január 17-én például a következőt írta a legnagyobb közösségi oldalon: „Jogod van megválasztani a vakcinát. Jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban. Ez itt most nem politika. Ez több annál. Ez élet. Vigyázz magadra, és vigyázz ránk! Kérlek!” Ennek a bejegyzésnek a hirdetésére több mint kétszázezer forintot költött a DK – magát oltáspártinak nevező – elnöke.