„Csak fognak és vágnak” – nem mindegy, hogyan szülünk!

Meghatározó a szülésélmény a következő gyermek vállalása szempontjából: százból mindössze 57, gyermekét hüvelyi úton világra hozó édesanya válaszolt határozott igennel arra a kérdésre, hogy „ha a gyermeked születése felett érzett örömöt és minden egyéb befolyásoló tényezőt is figyelmen kívül hagysz, és csak a szülésed során megélt érzések, tapasztalatok befolyásolnak, vállalnál-e újabb terhességet, és szülnél-e újra?”.

„Beszédes és rendkívül lehangoló adatok ezek” – összegzi lapunknak Pleván Tímea, az Ablak a világra, az ország első olyan szülészeti adatbázisának a megálmodója, amely az anyák tapasztalataira épül.

Tímea maga is érintett, ikreit császárral szülte, mint mondja, „nem adtak lehetőséget arra”, hogy természetes úton adhasson életet. Erre még kevesebb lenne az esélye egy következő gyermekvállalásnál. Mint rámutat, „nem nagyon találnék orvost, aki az ikres császár után támogatná és kísérné a hüvelyi szülésem”. A magyar kórházak protokollja szerint ugyanis – az esetek zömében automatikusan – kiírnák őt a 38-39. terhességi hétre programozott császárra. 

Amikor elkezdte kutatni, hogy mi az oka ennek a sok esetben nagyon káros automatizmusnak, akkor lett egyre világosabb számára, hogy rengeteg sebből vérzik a történet.

Először is:

amikor kórházat vagy orvost választanának. (Arról, hogy az orvosválasztást milyen akadályok nehezítik a hálapénzt felszámoló, január elsején hatályba lépő törvénymódosítást követően, ebben a cikkünkben írtunk.) A kórházak honlapjain nem lehet ugyanis választ találni azokra a fontos kérdésekre, mint hogy az adott intézményben támogatják-e a beavatkozásmentes szülést, vagy hogy évente hány nőnek adnak oxitocint, hány anyánál kellett gátmetszést alkalmazni, és hogy támogatják-e az egyre több kutatás szerint az anyára és a babára is nézve igen jótékony hatású aranyórát. 

Nem tájékoztatják a kismamákat

„Felmegyek a kórház honlapjára, és nemcsak ezekre a kérdésekre nem találok választ, de szinte lehetetlen rátalálni a beleegyező és tájékoztató nyilatkozatokra is” – hangsúlyozza. „Viszont itt vagyunk egymásnak mi, nők, akik úgyis egymást kérdezzük, ezért is működnek a kismamacsoportok”.

A közösségi oldalak különböző kismama-anya csoportjainak bejegyzéseit olvasva lassan kirajzolódott Tímea előtt, hogy

Ám tisztában volt azzal is, hogy az erre adott válaszok rendkívül szubjektívek, amelyik orvos valaki számára kedves, az könnyen lehet, hogy másnak nem. „Ráadásul a szülés szempontjából – bár számít a szimpátia – ez kevésbé lényeges. Ennél sokkal fontosabb, hogy a szülést a maga élettani medrében hagyja-e, vagy ilyen-olyan okból mindenféle beavatkozással sürgeti” – hangsúlyozza Tímea. Mint mondja, az anyák nem kérdeznek rá viszont sokszor arra, hogy lehet-e az adott orvosnál függőleges testhelyzetben, gyógyszerek nélkül, szabadon választott kitolási pózban szülni, pedig ez a lényeg. A közösségi oldalak nem segítik tehát az anyákat az objektív döntésben, nem beszélve arról, hogy az ott megjelenő véleményeket lehetetlen lenne összesíteni. Tímea szerint bár ezt a platformot sem szabad lebecsülni, ugyanis „a nagyon fontos közösségi érzés kialakul itt, ahogy némi alapbenyomást is kapunk egy-egy intézményről vagy orvosról”, az objektív döntés meghozatalához ez kevés. 

Hiánypótló adatbázis

Ez a felismerés pedig arra ösztönözte Tímeát, hogy több mint kétszáz kérdésből álló kérdőívet állítson össze, és azokat összegezve feltérképezze a hazai szülészeteket. A kérdőívet azok az édesanyák tölthetik ki, akik 2011-ben vagy azt követően szültek kórházban vagy tervezetten otthon, hüvelyi úton vagy császármetszéssel és a szülés során nem lépett fel olyan komplikáció, ami akár a baba, akár az anya intenzív ápolását tette szükségessé.

Eddig több mint 12 ezren töltötték ki a kérdőívet, és Tímea számára megdöbbentő, hogy ezek közül egyetlen olyan esettel sem találkozott, ahol a gyermek világrahozatala teljesen beavatkozásmentesen zajlott volna a kórházakban. Beavatkozásnak számít az oxitocin, a gátmetszés, hasbakönyöklés, a kérdőívben ezekre nagságrendileg harminc kérdés vonatkozik. „A tudomány és a gyógyszerek azért szükségesek, hogy ha baj van, be lehessen őket vetni, nagyon jó, hogy vannak, de

márpedig az adatok ezt mutatják” – hangsúlyozza. 

Melyik kórházban a legjobb szülni?

„Bár a 12 ezer kérdőívet kitöltő édesanya nagyon sok, ahhoz viszont nincs még elegendő adat, hogy következtetést vonjunk le belőle, hogy melyik kórházban a legjobb szülni” – mutat rá Tímea. Mint mondja, vannak kórházak, ahonnan mindössze 50-60 kérdőív gyűlt össze, míg vannak, ahonnan ötszáz, ezt a kettőt pedig nem lehet összemérni, tehát a felmérései egyelőre nem reprezentatívak. Az ugyanakkor kirajzolódik, hogy az otthonszülés kiugróan jól szerepel, az így életet adó édesanyák a legelégedettebbek, csaknem 90 százalékuk mondta azt, hogy ismét szülne, ha csak a szülésélményt venné latba a döntésnél. Egyébként már háromszázan töltötték ki az otthonszülésre vonatkozó kérdéssort is.

A kérdőív kérdéseinek zöme zárt, ez teszi lehetővé, hogy az adatokat viszonylag egyszerűen összesíteni lehessen, ám a kismamáknak lehetőségük van arra, hogy ha bármit szeretnének hozzáfűzni, az utolsó kérdésre adott válaszukban megtegyék. Itt rendre nagyon szomorú történetek születnek, akár a bánásmódról, akár a beavatkozásokról, akár a tájékozott döntés hiányáról – mondja Tímea. Mint elárulja, „többször előfordult már, hogy ezeket olvasva sírva hagyom ott a gépet, hogy köszönöm, ez most elég”. Ami a legnagyobb törést okozza az anyákban, az az, hogy nem veszik őket emberszámba. A szülő nők gyerekszerepben vannak, akiknek sem beleszólása, sem döntése nincs, és akik sokszor azt sem tudják, miért van szükség például egy beavatkozásra. Nem egy olyan esetről olvasott Tímea, hogy az édesanya jól érezte a testében zajló folyamatokat, ám az orvos ezt nem vette figyelembe, hatalmi szóval elrendelt egy beavatkozást,

„Nem attól törik meg az anya lelke, hogy gátmetszésre van szükség, de attól igen, hogy csak fognak és vágnak, vagy csak fognak, és felfektetnek az asztalra” – hangsúlyozza. 

Sok szülés nem ér véget a szülőszobán és a műtőben

Rengeteg anya nagyon nehezen tudja feldolgozni a szülés során szerzett rossz élményeit, és sokan nem is mernek erről beszélni. „A képet még sötétebbre festi az a társadalmi elvárás, hogy az anyák nem mondhatják ki a negatív érzéseiket, hiszen a jó anya elégedett – gondolják sokan, közben ez nagyon nincs így” – mondja Tímea. Attól, hogy egy anya rosszul érzi magát, még nem szereti kevésbé a gyermekét, vagy ettől nem vágyik vissza abba az életszakaszba, amikor még nem volt gyermeke.

Ugyanez van a szüléssel kapcsolatosan: ha az anya megfogalmazza problémáit, rossz érzéseit, máris rásütik, hogy rossz anya, hisz nem örül az egészséges gyermekének. Holott az egészség is relatív: attól, hogy keze-lába megvan mindkettőnknek, amikor elhagyjuk a kórházat, nem biztos, hogy nem hozunk magunkkal hosszútávú hatásokat – emeli ki Tímea. „A szülésünk nagyon sok esetben nem ér véget a szülőszobán, vagy a császáros műtőben, akár lelkileg, akár fizikailag nagyon sok mindent cipelünk magunkkal. Ez pedig a későbbi gyermekvállalásra is kihat.”

Nyitókép: Földházi Árpád