Novák Katalin kiemelte, a pozitív demográfiai fordulatot az is alátámasztja, hogy ugyanezen idő alatt a házasságkötések száma is majdnem a duplájára emelkedett: míg 2010-ben 35 ezer pár, addig 2020-ban már 67 ezer pár kötött házasságot. Hozzátette: bízik abban, hogy a pozitív változások tartósak lesznek. Közölte, a koronavírus-járvány következményeként a demográfiai adatok rendkívül kedvezőtlenül alakultak mindenhol a világon. Elmondta, Magyarországon nemcsak a halálozások számában tükröződik a járvány hatása, hanem, a decemberi adatok szerint, a gyermekvállalási kedvet is visszavetette.
A járvány bekavar
Szerinte ez azt jelzi, hogy a járvány „a fiatalok gyermekvállalással kapcsolatos terveit is újraírja”. Ismertetése szerint Európa nagyon sok országában esett vissza jelentősen a születések száma. Példaként Franciaországot említette, ahol 1945 óta nem született olyan kevés gyermek, mint 2020-ban, pedig ott, mint mondta, jelentős bevándorlással is számolhatnak. Németországban, Svédországban, Lettországban is csökkent decemberben a születések száma az előző évhez képest – fűzte hozzá.