Novák Katalin: Magyarországnak fiatalodnia kell

2021. január 25. 18:46

Novák Katalint az Inforádióban kérdezték a magyar családtámogatási rendszerről.

2021. január 25. 18:46
null

Az Inforádió Aréna című műsorában Novák Katalin kérdésre elmondta: a cél az, hogy a járványhelyzetben a családok megőrizhessék munkahelyeiket és tisztes megélhetésüket, hiszen így „megerősödve tudnak kikerülni a járványból.” Hozzátette: a kormányban a legrosszabb forgatókönyvre készülnek, ezért is döntöttek számos védelmi intézkedésről, ugyanakkor a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyarok együttműködése is szükséges volt ahhoz, hogy az „életnek nem kellett még egyszer leállnia.”

Novák Katalin szerint ha a családtámogatást illetően nincs rugalmasság, akkor rengeteg olyan ember is eleshet ezektől a lehetőségektől, akik amúgy jogosultak lennének rá. A miniszter beszélt a 25 éven aluliakat érintő szja-mentességről is, melyet a kormány a jövő évtől tervez bevezetni. Mint mondta, ez egy „családtámogatások sorába illeszkedő lépés”, amely azt a célt szolgálja, hogy a fiataloknak minél több megtakarításuk legyen, mielőtt önálló életbe kezdenek. Arra a feltevésre, hogy az szja-mentesség kieső bevételeket jelent az államnak, a miniszter azt válaszolt, hogy „a kormány hosszútávon gondolkodik”, és a kérdés az, hogy „hiszünk-e abban, hogy van helye Magyarországnak Európában?”. A miniszter szerint van, ehhez azonban az országnak „fiatalodnia, gyarapodnia kell”.

Novák Katalin hangsúlyozta: míg 2011-ben a gyermekvállalási kedvet jelző reprodukciós ráta 1,23 volt Magyarországon, legutóbb ez a szám már 1,5-re emelkedett.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsoltkom2
2021. január 26. 21:17
Nincs a Novák szövegnek megfelelő kontextusa. Erről van szó. Novák is élő propagandaelem. A kérdés ettől, hogy minek Orbánéknak a fiatalság? Ott van nekik az SZFE fiatalsága és nézd meg, mit kezdenek velük. Az életre esélytelennek nyilvánított beteg 6 éves gyereknek nem hagyták jóvá a százmilliós nagyságrendű gyógyszert és az ellátást. Csak makk egészséges fajtiszta fidesz magyarnak áll a világ. Nem véletlenül nem látom bele, amit te nagyszerűen igen. Úgy érzem nekik inkább focisták kellenek a Felcsút válogatottba, mindent fociban mérnek… meg katonák kellenek nyomasztani. Orbán Gáspár tisztek már lesznek háború és sereg nélkül is. Kitartottak és eltartottak Fidesz rendszere épül, majd egyszer jók lesznek valamire magyar ember ellen.
Vidėken újrakezdő
2021. január 26. 11:43
A sok gyerek helyett tele van az ország picinyke kutyákkal, akikkel a fiatal hölgyek egy tányérból esznek. Azokat babusgatják, azoknak kötnek masnit a hajába.
gonterl
2021. január 26. 11:19
A születéskor várható élettartam, és az ország lakóinak a létszáma mond valamit a mindenkori kormány népesedés politikájáról.
Szuverén maffiaállam
2021. január 25. 23:12
Kató, nektek kéne fiatalodnotok, és elengedni a keresztény-konzervatív témát, amire rágörcsöltetek. Legyetek már lazábbak, liberálisabbak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!